2017/04/24

24. Könyvfesztivál - beszámoló


Ez az év nagyon kemény mindenkinek, de látom, nem csak én döntöttem úgy, hogy nem adom fel. Nézzük csak, mi is történt.

Első napunk a péntek volt, odautazással, ami egész simán ment a gyerkőcömmel. 11 éves, nem túl extrovertált, érdeklődve szemlélte a nagy Budapestet és folyton azt leste, hátha összefutunk Dazissal - kedvenc vloggere, de még nem jöttem rá miért-, mindenesetre a fiatal srácokat helyettem is megbámulta, és ujjal mutogatott rájuk. Nem ciki. Dehogy. Jött a BKV projekt, egy hatalmas hátizsákkal forgolódó 11 éves a harmatos pesterzsébeti nénikék között, kellően kellemetlenül helyezkedéssel, de azért megúsztuk a dolgot, a mamik nem lincseltek meg minket. Már majdnem odaértünk, mikor, a gyerek fennhangon közölte velem, hogy erre a buszra, tuti, hogy beszart valaki, és rohadt büdös van! Mondtam neki, kisfiam, ezt szabad halkabban is és igen, a nagyvárosok büdösek, nem kell ezt kikiabálni. Erre ő közölte, hogy aki beszart az igenis szégyellje magát. Ezután szerencsére leszálltunk. Gyalogoltunk egy nagyot, mire ő úgy elfáradt, hogy délután már nem akart menni sehová a büdösbe és inkább cicákat akart simogatni. Igen a barátnőmnek még mindig megvan tavalyról az a két nagyon egyforma macskája.
Ez a nap így ki lett pipálva.

Elérkezett a szombat, Millenárisos fesztiválos nap, amire akadályoztatás nélkül ki is értünk. Elsőre megkerestük Kleinheincz Csillát és bedobtunk egy kávét. Végre sikerült megszerezni az Üveghegyet, így a beszélgetés mellé - nem árulom el miről volt szó, meglepi lesz-, sikerült egy dedikálást beszereznem tőle.
Hirtelen aztán elém ugrott Diana Landry - egyik kedvenc olvasóm-, hogy máris lecsapna rám és hozott nekem könyvbundákat, lévén nem akarta cipelni vidékről a könyveket, és hogy a huzatjait firkáljam össze. Nagy örömmel tettem meg, tetszett a leleményessége és nagyon aranyos csajszi. Nem mellesleg megjegyzem, ő ír ám romantikusokat, szabad utánajárni milyet! No, de nagyon cuki volt és várja a harmadik Bizáncot.

Csillával hetekig tudnánk beszélgetni, de mindkettőnknek sok dolga volt aznapra, így elváltak útjaink. Alig mentünk egy keveset, rögtön összefutottam az Agave standjánál Puska Veronikával. Hamar megbeszéltük, hogy menjünk a sci-fi fantasy-s beszélgetésre, az lesz a következő program, utána ebédelünk valamit. Így beszereztem egy könyvet, László Zoltán Távolvíz-ét, amivel aznap jutalmaztam magam, hogy hősiesen bírom a tömegben a gyermekem őrzését, aki lébecolva követett mindenhová és tátott szájjal leste a sok-sok mindent. Ahogy megvettem a könyvet, előugrott a tömegből az ekultura stáb egy része: Galgóczi Móni Szabó Dominikkal, paparazzikat is megszégyenítő lendülettel és szeretettel. A frissen vásárolt könyvvel a kezemben gyorsan le is fotóztak. Hát, mondtam, nekem most ilyen inkognitóm volt, de úgy tűnik, csak eddig. Hivatalos programon nem is vettem részt, a Kiadóm most nem volt jelen, de délutánra hirdettem egy privát dedikálást az olvasók kedvéért.

Verával meg Lacussal mentünk egy kört, egyszer körbepusziltam Demi Kirschnert is a KMK standnál dedikált és jó sokan vártak rá, de nem akartam feltartani a sort, így tovább álltunk.

Megkerestük a termet, és felmentünk a labirintuson keresztül egy eldugott előadóterembe, ahol hamar elcsíptem László Zolit egy dedikálásra, így már meg is volt a könyvben a szignó, mire elkezdődött a beszélgetés. Érdekes volt, sokat nem is mondok róla, itt megnézhetitek az ekultura jóvoltából, akik csodálatos módon mindenhol ott vannak:

Beszélgatés a sci-fi fantasy irodalomról 24. Könyvfesztivál

Kisfiam még ezt is bírta, de evett-ivott, picit szenvedett, aztán végre nekiindulhattunk egy kávézónak, ahol tudtuk, hogy találkozóim vannak. Így Lacus kiengesztelődött egy melegszendviccsel és befutott a barátnőm is, akivel elmentek könyvet venni, a gyerek-szekcióba, amíg nekem a dedikálásra érkezőkkel akadt egy kis dolgom. Mindenkinek köszönöm, hogy eljött, nagyon örültem, csodás dolog az olvasókkal találkozni, beszélgetni,látni, hogy mennyire várják a befejezést.

Kicsit a labirintus jelleg zavaró lehetett, talán akadt, aki nem talált meg, mert a Kner Imre terem mellett voltunk, ami nagyjából már majdnem atombiztosan el van rejtve az épületben. Kérdezem a gyereket jön velem, vagy itt megvár, mert nekem mennem kell valakihez, de nem tart sokáig. Azt mondja megvár, addig olvassa az új szerzeményét.

Merthogy hívott Alexa és lementem hozzá két Bizánccal, hogy dedikáljam neki két Ambrózy báróért cserébe, amit meg ő dedikáltatott nekem Böszörményi Gyula bácsinál és hú, ennek nagyon örültem. Köszi még egyszer!

Rohanok vissza a kávézóba, gyerekem sehol. Csessze meg, hogy csak elveszett!
Jön a barátnőm, na ő majdnem elájult, úristen, ketten is elhagytuk az egy szem gyereket. Mondtam neki, hogy nyugi, ok nélkül nem lép le, tuti elment mosdóba. Kotortam két kört az épületben, futólag Beccát is körbepusziltam, ő is egy apró molypalántát őrzött, aztán rohantam tovább. Gyerek sehol. Akkor vissza.

Végül gyerek előkerült és közölte velem, hogy órákig várt rám és megunta - megjegyzem 10 percet voltam távol, de tudjuk, mindig ez a tíz perc a legneccesebb. És hát megunta, és járt egyet. Csak nem talált vissza. Hívott telefonon minket, de azt meg mi nem hallottuk. A lényeg, hogy végül megkerült.

Bejelentkezett egy barátnőm, hogy a főbejáratnál vár. Kimegyünk, nincs sehol. Hívom vissza. Márpedig ő ott van, a biztonsági őr is megmondta és épp őrzik egymást valami kapuban. Végül odaadta a telefont, és mondtam az őrnek, hogy a forgóajtónál vagyunk a főbejárat előtt, úgyhogy vállalta, ide navigálja az addig gondosan feltartott barátnőmet. Szerencsére megkerültünk egymásnak, végre egyben a banda, most mi legyen? Menekülőre fogtuk, mert akkora lett a tömeg és annyira nem volt levegő, és annyira elfáradtunk, és annyira éhesek voltunk, hogy evésre adtuk a fejünket a közeli kínaiban. Aztán a következő hely egy kocsma volt, ott meg kávéztunk, aztán mozit kerestünk. Gyalogoltunk, sodródtunk a városban, mert nem akart a gyerek zombis filmet nézni - ami nem baj- de csak az volt a kínálatban. A várba nem mertünk elindulni, lévén szabadprogram és nagyon lógott az eső lába. Így aztán egy másik kocsma lett a vége, de addigra már szétfújt minket a szél, úgyhogy mindenki hazamenetelre szavazott, bár mi még dumálgattunk volna, de a gyerek már unta a dolgot és nagyon elfáradt.

Másnap kipihenten ébredtünk, bepakoltunk, irány akkor az uszoda!
Gyermekem végre aludhatott Cirmivel vagy Micóval? Nem tudom, még mindig egyformák, mint két tojás, ha nincsenek egy légtérben nem hiszed el, hogy van két macska...no, de mindegy, öröm megvolt, cicázhatott, és indultunk úszni is.

Beléptünk reggeliért a boltba, betoltuk a wekerle parkban, aztán irány a víz.
Állunk délután 2-kor a Kispesti uszoda főbejáratánál és szentségelünk, hetek óta karbantartják, de türelem, holnap nyit! Tessék, ennyit arról, hogy tervezz meg valamit, ha egy gyerekkel lófrálsz a városban, mert a honlapjukon erről szó sem volt. Így hát idejekorán, némi könyvcsomaggal, szárazon maradva, és elfáradva haza indultunk a gyerkőcömmel a nagy kalandról. Máshová már nem volt semmi kedvünk menni.

Azért azt megmondta hazafelé, hogy nem volt jó elveszve lenni, de igazából tetszett neki minden. Jól éreztük magunkat egy kis szűkre vett kalandozásban is, de legközelebb hátha jobb idővel, kevesebb szaggal és pontosabb nyitva tartással vár minket az a nagyon bűzös város, amit azért szeretünk.



Utóirat: gyerekkelnekönyvfesztezzél, mert tuti elvész, akkor is, ha amúgy nem. :D Kíváncsi leszek, jövőre akar-e jönni egyáltalán, vagy azt mondja majd, hogy nem kér az ilyen kalandokból? Ki tudja? :)
Megjegyzés küldése