2018/01/25

Miért nem örülnek az írók annak, ha ellopják a könyveiket?


Egy dühöngés margójára. Avagy elmondom én néktek, hogyan készült Bizánc...


Gyakran szóba kerül az olvasói felületeken a letöltögetés, hogy az miért lopás, és mi a baj azzal, és miért nem lehet ingyen az a könyv a mai világban? (WTF?) És miért nem lehet "csak 300" forint egy e-könyv? Meg miért nem örülnek az írók az internet nagy lehetőségeinek gidres-gödrös bugyraiban, hogy most aztán nagyon tudnak ám reklámozni ingyen a bloggerek, meg ott van a net, amin a hírnév terjed, mint a pestis a középkorban.
Ejha! Vannak gubancok. Bogozzuk ki egy kicsit!

Előbb nézzük meg az írói munka részét a mérlegen:

Amikor nagyjából 15 évvel ezelőtt elkezdtem Bizánccal foglalkozni, nem kaptam ingyen könyveket, beszereztem a könyvtárból, és megvettem, komoly szakirodalmat tartok itthon. Ez körülbelül 200 kötetet jelent, ami korántsem végleges. Ez mind megvan, de a könyvtárba is sokat visszavittem, mert nagy részük bár szerettem volna beszerezni (pénzért), megvehetetlen volt. A mai napig kapok ezekre a kötetekre értesítést, ha beesnek egy antikváriumba, hogy potom 8-15 ezer forintért akár beszerezhetem, most és mindörökké. Igen, jól látod. Ritka, régen kiadott szakirodalomról van szó és igen, használt, és igen, van, ami 15 ezer forint lenne. És nem tudod megvenni a 3. napon, mert elviszik az orrod elől, és ez komoly. Ma ennyiért is fogynak könyvek, még ha alkalmanként is.

No de nézzük, hogyan folytatódik ez a dolog?
Felvázolom a vázlatokat, jegyzetelek, megtanulok ezer más momentumot a történetemmel kapcsolatban, és az írásról is eközben, ami egy írónak, aki komolyan veszi ezt a szakmát, nagyjából tíz év gyakorlás. Ez idő alatt kidobsz rengeteg szöveget és ingyen is megpróbálsz bejutni megjelenésekhez, igen, hogy kinyomtassák, amit írtál és nem kell fizessenek neked érte. Mi több, van aki fizetni is hajlandó, hogy megjelenhessen és megkapja az író titulust - de errefelé ne kanyarodjunk el. Szóval legkevesebb cirka 5-6 millió karaktert megírhatsz, mire bejutsz egyáltalán ebbe a stádiumba, de ennek a többszöröse valószínűbb. Aztán végre találsz egy kiadót! Szuper! Ez mindenkinek a nagy álma.
Oké, az. A befektetett munka azonban nem térül meg sehogyan sem.

Miért?
Mert egy kézirat a kiadónak sem ér többet egy első könyvestől, vagy úgy általában sem egy átlagos havi fizetésnél, (vagy még annyi se, lenne, aki körberöhögne ennyiért) addig, amíg el nem kezd fogyni rendesen. Ez a rendes fogyás az első öt könyvnél reménytelenül kevés és a kiadónak is csak befektetés. Szóval csak abba fog befektetni, akiben hosszú távon lát lehetőségeket és bízik benne, hogy felfedezik az olvasók. Ez baj? Dehogyis. A kiadóval nincs semmi gond, csak egy kéziratért tud fizetni, az elmúlt 15 évért nem.

Mi történik?
Számolj! 15 év munkával nagyjából annyit kerestél, hogy havonta egy kávét kifut és nem többet, de azért nem adod fel, igaz? Persze, hogy nem! De egy író is megveszi a könyveket és olvas, sokszor a munkája is megköveteli. Mégsem töltöget, pont azért, mert tudja, hogyan áll össze a rendszer.

Jön az olvasó. Kedves, aranyos, nincs pénze, blogger, de nem jó neki csak a papírkönyv. Ahan. Az nekem is pénzbe kerül. Összekuporgatom a konyhapénzből, egy hétig vajas kenyéren élünk, mert a kávépénz már elment hideg vízre, megveszem neki, elpostázom, benne van 3 ezer forintomban csak ez az egy akció, még nekem is akciósan.
Elolvassa.
Aztán ad rá nekem 3 csillagot és ír egy bejegyzést, ami kritikán aluli, tele helyesírási hibákkal, és buta prekoncepciókkal, ami alapvetően azt mutatja, hogy nem értette az egészet, és hát mondjuk ki, buta a szerencsétlen. Kösz. Ezt akkor hagyjuk is, nagyjából 0 darab olvasót (vagy inkább minuszokat) hozott nekem 3 ezer forintért.
Így aztán az embernek elmegy a kedve az ilyen hülyeségektől, hogy bloggereknek adjon könyvet, mert minek? Tudod mit? Aki szeretné ezt a könyvet, hát majd megveszi, pénzt ad érte, ír róla, ha akar, nem, ha nem akar, és elolvassa, ha és amikor csak akarja. Mert erre én nem érek rá, van fontosabb dolgom is. Mondjuk írni, mert a kávépénz is kell.
(Voltak kedves bloggerek is, akik ugyanis így csinálták. Nem nyígtak ingyenkönyvért, elolvasták és írtak szép értékeléseket, nem azért, mert erre kértem őket. És igen, vannak könyvek, amiket én gyújtósnak se használnék, megesik, hogy ezekről is ilyen szépeket írnak. A bloggerek olvasók és nem ismerik a könyves szakmát - kevés kivétellel.)

Aztán jön a másik olvasó, hogy nem érti, miért nem lehet egy pár művet ingyen a rendelkezésre bocsátani, mert hát az olyan jó reklám az írónak. Nem az. Két okból. Ha ma  itthon valami ingyenes, az csak szar lehet  - téves prekoncepció, de él. Mint az is, hogy magyar, akkor csak szar lehet. Nem attól rossz valami. Hihetetlen ez a beszűkültség, amiben észrevétlen élünk.

A másik, hogy ellopni jobban esik. Igen. Letölteni és dörgölni a tenyerünket, hogy hasznot csináltunk magunknak, ma ebben az országban mindenkinek hizlalja a máját, ez a hiénaság egyre elterjedtebb, és a tolvaj is kiáll és megkérdezi, mi ezzel a baj? Nem érti. Nem szégyenkezik, nem nézi a munkát, ami a dolog mögött van. Ahogy le lehet tölteni azonban millárdokért készített filmeket, amiket a mozikban játszanak világszerte, és ott termel egy kis bevételt, az író az író-olvasó találkozókon nem kap mozibevételt, de még csak latin táncokat se fog bemutatni alamizsnáért  tíz olvasónak, akik hajlandóak felemelni a feneküket és elmenni az eseményre, mert neki a végterméke a könyv. Ahogy a zenészek a koncertekre eladott jegyekből elvannak, amikor a zenéjük népszerű és ingyenesen elérhető lesz, (de pengetnek jogdíjakat a rádiók is), attól az író még sokkal jobban ki van szolgáltatva annak, hogy megveszik-e a könyvét, vagy sem. Mi több, csak és kizárólag ennek van kiszolgáltatva a kiadójával együtt.

Szóval tisztázzuk, az elmúlt 15 évem munkáját, aminek egy regény úgy lett az eredménye, mint a jéghegynek az a bizonyos, kicsi csúcsa, ezt a büdös életbe nem tudja nekem megfizetni senki. Senki. De nem is kell azzal jönni, hogy de akkor minek csináltam, mert ettől is falra mászok. Mert csak, azért! Mert ezt akarom csinálni, és senkit és semmit nem hatalmaz fel a szerelemből készült munkám ellopására az, hogy megcsináltam volna akkor is, ha nem jut el senkihez. Az olvasó ezt nem degradálhatja le, nem nézhet le, amiért a szellemi munka szántóvető részét megcsinálom mások helyett, és felkínálom elolvasásra egy szórakoztató formában a legnagyobb tisztelettel és szeretettel. Mert így van rendben. De nem tűröm, hogy szemen köpjenek.

Mert ha valaki ezek után lehúzza az n-core-ról a könyvem és azt merem neki mondani, hogy izé, ez bocsi, de lopás ám amúgy, és nem az az én kávépénzem már, amit te ilyenkor ellopsz, mert az már a hideg vízre valóm, ami sokkal nagyobb létszükséglet... szóval, nehogy már még azt kapjam ezek után, hogy mit feszelgek?

Kezdjük ott, hogy nem feszelgek, mert nem tudok mit tenni. Igazából hallagatok, de ahol látom, hogy nagy a hang, ott szólok, hogy ácsi azért. Legyél boldog vele, ha lopva jobban tetszik, de azért, ha már csíped, amit írok, néha vedd már meg papíron is, vagy e-ben meg ajándékba. Merthogy nem vagyunk barik, és nem hívtalak vendégségbe. Nem vagyunk senkik egymásnak, idegen vagy nekem, és én a szívemet teszem eléd, elvégeztem egy munkát, és sírva görnyedtem fölötte éjszakánként éveken keresztül, míg neked nagyjából 3 óra, míg elolvasod. Aztán más után mész, eldobsz, mint egy rongyot, miután ingyen kihasználtál. És ez nincsen rendben.

Ami pedig a netes reklámot és jó hírnevet illeti, nagy tévedések dívnak itt is. Mert az internet irdatlan reklámszemetei közül az éppen belefulladó író a kis kétezer forintos fb hirdetéseivel, (amire szintén csak ráfizetni lehet) nem nagyon tud szóhoz jutni a bulvár, az álhírek, a cukicicák, névnapos virágkosarak,  a herevasalás meg a mindenegybenblog-féle idült ostobaságok mellett. Szinte méltatlan hely ez egy írónak, komolyan mondom! Úgyhogy a netes hírek instant gyorsasága mellett, ha szól is valami rólunk, írókról, könnyen feledhetővé, kihasználhatóvá és eldobhatóvá váltunk, akik ha eltelik így még egy kis idő, már ingyen sem kellenek majd, mert a hobbiolvasók jobban kiszolgálják az egyre silányabb közízlést, mint azok, akik komolyan veszik a szellemi értékeket és a minőségi szórakozást.

Ja, hogy örüljek, ha olvasnak? Örülök. Ja, hogy nem keresek vele egy petákot se? Bocs, de engedtessék meg, hogy ennek az elmúlt 15 évnek a távlatában, az írói karrieremre elköltött összegek, az időm és a befektetett munkám megtérülésének arányában, mi több, ennek fényében ne örüljek. Mert így is bukta. És ha szerelemből csinálja az ember, attól még simán éhen lehet halni így, miközben az ember szétdolgozza a fejét a lelkét, a testét - ingyen. Szóval annak nem örülök, jó?

Ha pedig szereti valaki a könyveket és a legjobban akarja támogatni tudatos olvasóként, (akár vidéken is, ahol még könyvtár sincs,) a kedvenc kiadóját, a kedvenc íróját, akkor elárulok egy nagy titkot. A kiadóktól lehet rendelni a webshopokban, szinte fénypostával, (egyik nap rendeled, másnap megkapod) sokkal olcsóbban és kedvezményesebben, és azzal bizony támogatod a könyv készítőit, az írót, a szerkesztőt, aki segítette, és még sok más embert, akik dolgoztak azzal, amit a kezedbe veszel. Gyakran akkora kedvezmények vannak és ezerszer jobban megéri itt venni, mert ha megnézed, rájössz, hogy egy könyvtárközi kölcsönzés is többe kerül. Úgyhogy gondoljátok meg!

Kedves Olvasó, kérlek becsüld meg a könyveket, amit olvasol és az írókat, akik írják azt, meg a kiadókat, akik lehetővé teszik ezt egyáltalán. :)

Köszönöm!


Megjegyzés küldése