2018/06/14

JÚNIUS- KÖNYVBEMUTATÓ- SZABADSZÁLLÁS

Hej, az én kis városom otthonos és sok barátom él itt, rengeteg az ismerős, a futólagos arcok, a tudom, hogy ismerem, de a neve nem ugrik be...
Nos, június 7.-én Könyvbemutatót tartottam a szabadszállási ÁMK Könyvtárban. Ilyenkor családias hangulatban elbeszélgetünk és örülünk, jobban mondva velem örülnek a barátaim. :)

Ezúton is köszönöm Vass Rolandnak a moderálást és a sok támogatást, amit egyáltalában is mindig kapok a Könyvtártól és tőle.

Köszönöm a résztvevőknek, hogy eljöttek, hogy váltottunk pár szót, hogy olyan sokat dedikálhattam nektek, hogy jókat beszélgettünk. Alább a képeken remélem mindenki megtalálja magát, remélem, hogy folytatjuk az új sorozatommal is ezt a meghitt, baráti kapcsolatot.




Itt egy album az fb oldalamról:


2018/05/28

MÁJUS- MUNKANAPLÓ és egyebek

Azt a mindenit, micsoda májuson vagyok túl! Elmesélem!

Kezdem a személyes részével. A hónap nagyon stresszesen és gyatrán indult, azzal a tudattal, hogy összecsaptak a fejem fölött a hullámok és elfelejtettem írni is. A fő projektem az lett, hogy a gyerekkel felkészüljünk az év végi vizsgákra. Ez önmagában egy nem semmi kihívás, ilyenkor technikailag nyolc tanárt helyettesítek, és a tetejükbe egy stresszes anyukát is képviselek, aki tartja a lelket a gyerekben. Nagy meló, nagy összpontosítás, hogy semmi ne maradjon el, mindenből felkészüljünk, tudjuk, mi kell, az legyen meg és társai. Aztán hopp, jönnek napok, hogy egymás után befejezünk tantárgyakat és kitisztul a kép, kimegyünk a sötét alagútból a fényre. És jé, ilyen még nem volt, vizsgák előtt egy nappal sikerült mindent befejezni, amit akartunk. Ilyenkor jön a legvidámabb állat neve: a JUHÉ, természetesen. Már csak produkálni kell, de az meg már a gyerek dolga lesz, és apa is jó fej, elszállítmányozza a kölköt, szóval huh, pár simítás holnap, ráncok kiigazítása, és a gyermek vizsgakész állapotban lesz. Marha büszke vagyok magunkra.

Egyéb személyes, hogy súlyos depresszióval vágtam ebbe a hónapba, elment az írókám messzi vidékekre és nekikezdtem kifesteni két helyiséget a lakásban - ami tök jól sikerült. Kutyaharapást viszont szőrivel, mert közben írni is kellene, és találtam egy ösztöndíj-pályázatot is, amire elkezdtem összerakni az anyagokat. Csodák csodájára minden meglett hozzá, ezúton is köszönöm mindenkinek a részemre nyújtott segítséget.
Másfelől motoszkált bennem ez az "írnikéne" furcsa kis jószágként, és belefutottam az "Álljunk meg egy novellára" pályázatba, amire mégiscsak összeraktam egy rövid kis írást. Júniusban eredményhirdetés, bár nem hiszem, hogy bekerülök, de jó volt elküldeni egy pályázatot oda, tavaly lemaradtam róla.
Aztán beért egy novella a fejemben, súlyos kérdésekkel a háttérben és megírogattam szép lassan a Fekete medúzákat. Nagyon furcsa novella lett, különös narrációval és váltásokkal, durva helyzetben, durva végkifejlettel. Ilyen brutálisat azt hiszem nem írtam még. Eladtam a bétáknak, hogy cincálják, nagyon kíváncsi leszek nem dobnak-e ki vele, hogy ez nagyon gáz. Nos, ha valamelyest olvasható, szerintem még Czövek Andival is átbogarásszuk, -most ő is ír, így még nem zavartam vele-, úgyhogy később majdcsak letisztázódik a sorsa. Szintén pályáznék vele egy helyen, mert első körben nem sikerült megugrani a lécet, hátha másodszorra meglesz.

Júniusban indítunk a NASI-sokkal egy interjúsorozatot, ami nagyon izgi lesz.
Ezen felül szintén júniusban lesz egy angol nyelvű podcast megjelenésem, Az ajtó című novellámmal, amit Sütő Fanni fordított, és kicsit bábáskodott fölötte.

Hírek még, hogy közeleg a Könyvbemutatóm:


Szabadszállás nem nagy város, de szeretek itt lakni, és a három kötetem először lesz egyben kézbe vehető. Vass Roland, aki egyébként a sógorom is egyben, volt olyan kedves, hogy elvállalta a moderálást. Köszi neki!

Közeleg az Ünnepi Könyvhét is, a szombat délután - amikor esni szokott az eső-, 14 órakor az enyém lesz a nagyszínpad. Nem fogok énekelni meg táncolni, a Bizánc-trilógiámról fogunk beszélgetni Rozsonits Judittal, némileg spoileresen. Utánam nem a vízözön jön, reméljük, hanem Trux Béla kolléga:



Ezt követően az este fél hatkor eljövő dedikálásra is szeretettel várom az összes olvasómat! Ezt a szépséget, meg a kistesóit is nagy szeretettel összefirkálom bárkinek, aki elém teszi:


Gyertek majd, ilyenkor nagyon izgulok, hogy ne üldögéljek ott magamban. :)

Szóval a május lázas készülődéssel telik, és már most lámpalázas vagyok, ami nektek azért jó, mert akkor valószínűleg vicces kedvemben leszek és humoros valamik potyognak belőlem, ami vagy nevetésre késztet, vagy nem, de inkább majd igen. Remélem.

És akkor most nem csodálkozom, hogy a gyerekem egy hete immár olyan, mint egy futóbolond és egyfolytában hülyéskedik. Hát ideges a vizsgái miatt, nálunk ez mindig valamiféle poénkodásban testesül meg. Levezeti a feszültséget.

Júniusban hozom a beszámolót, hogy alakultak az események. Lesznek fontos találkozóim, és arra készülök, hogy a nyáron egy történelmi nagyjátékfilmet írjak valakinek a közreműködésével, de az ő nevét még nem árulhatom el, majd ha elkészülünk. Az a lényeg, hogy a nyáron angolultanulok és filmetírok projektek lesznek, no, meg nyírom a füvet, azt mindig kell. :) :)

2018/05/15

BEREMÉNYI GÉZA: CSÖNDED VAGYOK


Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.
S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.
Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál magadról szép éneket,
dicsőítő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

2018/05/04

Az alkotó pihen - ÁPRILIS - munkanapló és egyebek

Sosem éreztem olyat, hogy kifulladtak volna a kreatív erőim, mindig kondizom őket, nincs nap, hogy ne jutna eszembe egy ötlet, vagy ne gondolkodnék azon, mi legyen a következő lépés a munkámban.
Mostanában azonban azt vettem észre, hogy alábbhagyott bennem valami, de még nem jöttem rá, mi az. Ügyetlenkedek, botladozom, minden csap nyitva van bennem, nincs feszítés, engedem ki a gőzt, ami Bizáncból még visszamaradt. Úgy tűnik, hogy van valami, amit ebben a fázisban nem szabad csinálnom és ez az alkotás. Merthogy nem tudok írni. Illetve tudok, csak nem jót. Vagy ha még jónak is érzem, nem elég jó ahhoz, amit szeretnék. Így egy időre leteszem a tollat és másfelé mocorgok. De hogy mit fogok csinálni? Hát sok mindent!
- Tanulni fogok. Nyelvet. Eldöntöttem, hogy rendesen megtanulom az angolt.
-  Megtanulok dolgokat még! a forgatókönyvírásról és elkezdem a mélyebb gyakorlatokat, megírom azokat a filmálmokat, amiből most is azt gondolom, hogy soha semmi nem lesz megvalósítva. De ha megírom, és egyszer az életben adódik egy lehetőség, lesz mihez hozzányúlnom. Ha nem lesz lehetőség, akkor is azt tudom mondani, hogy megtettem, amit megtehettem. Ezen felül a filmek nem hagynak békén, piszkálnak és mocorognak bennem, van bennem puskapor ezzel kapcsolatban és ki akarom használni. Van hosszabb távú tervem is, de ezt itt most nem kiabálnám el.
- Olvasni fogok, végre, amennyi csak kifér a csövön. Persze mindig kétfelé olvasok, van egy szórakozási igényem, és van egy intellektuális. Ez utóbbihoz főleg szakkönyveket használok, és felturbózom a szunnyadó kreatív erőket abban a témában, amiben a következő regénysorozatomat írni fogom. Annyit elárulhatok róla, hogy hosszú lesz és nők állnak a középpontjában, valamint, hogy magyar történelemről lesz szó benne és nagy hasznát veszem a Bizáncról szerzett ismereteimnek is. Jól hangzik? Szerintem is! De még gyűjtőmunka vár rám és azt el kell végezni, anélkül nem lehet történelmi regényt írni.
- Fantasykat olvasok, és írni is fogok, de behúztam itt a satuféket. Bár az első lépéseim botladozók, még sokat kell tanulnom magáról a zsánerről, és alapvető kérdésekben nézek furcsán, de majd kiforrja magát ez a dolog is. Több időre van szükségem egy zsánerváltáshoz és nem biztos, hogy valaha is menni fog. Az viszont igen, hogy nem érem be azzal, ami van, növekedni fogok és fejlődni.

Ami nekem most fontos, az elsősorban egy regenerálódási folyamat. Töltekeznem kell és kiszakadni egy kicsit a word-erdőből, amit a gépemen felhalmoztam, és amik hívogatnak, hogy írjam őket. Erre remek lehetőség lesz, hogy mához egy hónapra (június 4.-én) megjelenik a harmadik regényem, ami amúgy az ötödik, de az első kettőt ne kérjétek számon, nektek lesz jobb! Szóval kimozdulok, Könyvhetezek, könyvbemutatózok, és remélem, elzsibbad a kezem is a sok dedikálástól! :)

Összeszámoltam, ha most varázsütésre meg lenne írva minden regényötletem, akkor huszonegy további kézirat pihenne a gépemen, ebből egy tizenkét részes sorozat, egy ötrészes fantasy, és további négy egykötetes regény, különálló zsánerekben. Jól hangzik, az oké, de lesz, ami nem készül el soha, attól tartok. No, de majd kiderül. És a filmötleteim más lapra tartoznak, azokat külön kezelem, azokról nem nyilatkozom most, de ötnél több van.

No, de akkor nézzük, mit csináltam áprilisban!
Húsvét hétfőjére megjavítottam a kéziratot, és elküldtem a szerkesztőnek, aki nyakig ült a munkában egy másik regénnyel, így csak néhány nappal később tudott belenézni az anyagba. No, ilyenkor van ám körömrágás, mert ne higgyétek, hogy nem kerülhet vissza egy kézirat ilyenkor és rögtön automatikusan elfogadják. Ha az ember elrontja, nincs megjelenés.
Az erősségem általában a cselekményvezetés, de - közben rájöttem, kísérletezni nem szabad vele nekem sem-, szóval észnél kell lenni, de a mondataim még mindig nem jók. Még mindig ügyetlenkedek, pedig de messze vagyok attól, ahogy három éve írtam. Még mindig kell több rutin, több figyelem és koncentrált szövegalkotás, ha lazítok, átmegyek ovis szintre. Avagy írj bármit Pandi, de ha élvezed az írást, egy biztos: ki is törölheted. Csak úgy megy a jobbacska szöveg, ha szenvedek vele, ha megizzaszt, ha a vérem folyik tőle, ha az agyam szét akar robbanni. Szerelemből, amit a betűk iránt érzek, jó még nem sült ki. Így állok hát munkailag, aminek nem örülök.

Végül a szerkesztő küldte a szerkesztést első körben és már terveződött a borítóm, majdnem bordó lett, ami csodaszép volt, de nem ütött el eléggé a második résztől, így a feketénél maradtunk. Csikász Katalin ismét remek munkát végzett! Íme:



És mához egy hónapra megjelenik A fekete sas, Bizánc trilógiám utolsó, befejező része.
Kiadói link, itt keresd elsőként:
A fekete sas

Megvalósítottam egy régóta dédelgetett, sok éve született álmot, aminek útján sok segítséget kaptam számomra fontos emberektől, és mindenkinek köszönöm azt a "mindent"!
Ilyenkor azt hiszitek protekcióm volt? Nem, csalódást kell okoznom. Inkább olyan segítségekről van szó, hogy sok embertől tanulhattam, ha nem az írásról, akkor magamról, ilyenkor a szüleimről van szó, az anyukámról, aki főz, hogy legyen mit ennem munka közben, enni ad a gyerekemnek, míg dolgozom, az apukámról, aki mindig biztat, elvisz, ahová kérem, és még haza is hoz; a bétáimról, akik rámutattak mennyi hibát vétek vakon, és ezt még jó sokáig sorolhatnám, mennyi apró részletet képesek barátok, szakmabeli emberek a helyükre tenni néha anélkül, hogy annak tudatában lennének. És hálás vagyok a kiadómnak is, hogy hisznek bennem, hisznek abban, hogy amit csináltam, az jó és szeretni fogják az olvasók, akik egy nap majd felfedeznek. Ez óriási dolog, és a háttérben nagy pénzügyi kockázat is áll. Így köszönöm a kiadómnak is, hogy ennyire hisz a munkámban.

De értek csalódások, amit idő feldolgozni.

Írtam egy regényt, egy fantasyt, ami nem lett jó. Tényleg nem.
Írtam egy novellát, ami nem lett elég jó. Ezt még átgondolom.

Írtam pár szösszenetet, szintén nem jókat. Sebaj, ezeket a hibákat is ki kell érdemelni és majd kinőni idővel.

Ezért félretettem a tollat.

Begyulladt ízületekkel nem lehet futni, szellemi és kreatív erőim táplálékra vágynak, mert eléggé kizsigereltem őket.
Így mostanában úgy döntöttem, hogy nem írok, inkább a gyerekkel töltöm az időmet, matekezünk, sütkérezünk a napon, füvet nyírok, ő focizik, teknőst etetek, virágot és málnát locsolok, de a konyhában is bevetettem magam, hiányzott már, hogy főzzek valamit. Takarítottam. Festeni és varrni is fogok, de előbb a gyereket kell felkészítem az év végi vizsgáira. Tervezem az idei munkákat, a tanulásra szánt időket, a munkára szánt időket, de másként. Visszatérek a mozgáshoz is, és még hajfestés is lesz. Szóval nem unom magam egyáltalán írás nélkül sem.

Innen kissé távolinak tűnnek már a szereplők. Távolinak látom minden más álmomat is, de nem abból a fából faragtak, hogy feladjam, amit szeretnék, addig kaparok, míg ki nem ásom a gesztenyét, mert tudom, hogy ott van. Még csak én tudom, mert belőlem van, mert bennem rejlő potenciálok ezek, és ásni fogok tovább. És ha az élet, meg a céljaink elérése könnyű volna, hát nem lenne olyan nagy dolog az álmok megvalósítása sem.
Ezért pedig megengedem magamnak a következő hónapokban, hogy minden kudarcot félretéve igenis büszke legyek arra, hogy megcsináltam, adok időt magamnak a pihenésre. Mert szükség van az ebből nyerhető erőimre ahhoz, hogy továbblépjek, remélhetőleg eggyel magasabb szinten.
Így az április talán nem tűnik termékenynek, de egy író néha hatalmas mentális munkákat végez, olyat, ami láthatatlan. Ebben a hónapban ezt teljesítettem.

2018/05/02

Kattints ide: Könyvborító - A fekete sas


A Bizánc trilógia befejező része rendelhető június 4-től a Gold Book Könyvkiadó weboldalán:


Nem találok szavakat, egyszerűen imádom, csodaszép lett! Köszönöm Csikász Katalinnak!







2018/04/15

Az elgondolkodás művészete


Pörgetem a netet, éppen azt tervezem, hogy megkezdett filmes projekjeimen dolgozzak, míg arra készülök, és szemfülesen anyagot gyűjtök a leendő regénysorozatomhoz is, és próbálok szimultán olvasni némi kortárs irodalmat is, nos belefutok egy címbe, amit egy filmessel készítettek és amit kiemeltek az interjújából:
"Elgondolkodtatni szeretnék"
Én tényleg nem akarok megbántani senkit, de ettől a kiáltványtól arcidegzsábát kapok, nem gondolatokat. Az ég szerelmére, ne akarjunk már elgondolkodtatni, ahhoz mindenkinek van saját joga, azt hadd csinálja már az ember befogadóként privátban, ne felkérésre és provokációra. Annyira unom a provokációt. És szeretem eldönteni, hogy min gondolkodjak el. Úgyhogy akar valaki elcseszett marketinget a magyar filmjéhez, csak ennyit kell mondania, és garantálom, hogy a kutya nem lesz rá kíváncsi. A közönség nem egy homogén massza, amit meg lehet gyurkálni, ha kész a film.
Egy filmes meséljen képekben, meséljen nekem, nyűgözzön le, adja nekem a szívét, lelkét, haljon bele a saját kurva filmjébe, de ne mondja azt, hogy el akar gondolkodtatni engem. Mert sarkon fordulok, és megyek oda, ahol kapok olyan történetet, amiben elmerülök, és ahol tisztelnek annyira, hogy ne akarjanak grabancon csípni elgondolkodtatásügyi minisztériumokból, ne követeljenek rajtam semmit az intellektusomból és ne nagyképűsködjenek ezzel a kijelentéssel, mert a film művészete összetett és a közönséget nem árt megtisztelni azzal, hogy megvárjuk, elmondják maguktól, milyen elgondolkodtatót alkottunk.
Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy a regény, amit írtam, elgondolkodtatni íródott, nem azért, hogy szórakoztasson, hogy átkapcsoljon egy másik világba és csupa kalandokba keverjen, és a többi. Hanem azért íródott, mert ez művészet ám, én tudom a frankót, és te meg gondolkodjál rajta, ha meg nem érted, vess magadra, hülye maradsz. Hát nem! Mélységesen felháborít a befogadó közönségnek ez a típusú megközelítése, a tiszteletlenségnek egy mélyen rejtező formája, amilyenné az ego és az önelégültség  tesz egy alkotót. Szóval felidegesít ez a mentalitás.
És hogy miért olyan bazira halott a magyar filmek nézettsége? Miért nem érdekli a magyar film a közönséget?
Két okból: a nagy átverések miatt, sokszor kapunk mást, mint amire az ember normál viszonyok közt számítana alaphangon. Becsapnak, kisumákolnak minket, kilavíroznak, nincs igazán kiadós és ütős filmünk, néha egy laikus is érzi, amikor lecsapnak a nagyjelenetkből, nehogy drága legyen, bátortalan erőlködések, langyos víz és betöltetlen kategóriáink vannak, néhol dögunalom, máshol némi kedves siker becsúszik, de komoly gondok vannak a minőséggel, a természetességgel, az izgalmakkal. Nem azt kapjuk, amit néznénk, ki kell mondani, ez van. Ahol lehet a Viszkisről romantizált mozifilmet csinálni, de nincs filmünk Toldiról, Mátyás királyról, Zrínyiről, Zrínyi Ilonát említeni se merem, mert elkövette azt a szentségtörést, hogy "csak egy nő", és külön hátrányokkal küzd, ami azt jelenti, hogy száz év múlva se lesz róla magyar film. Lehet a Kincsemről egy egymilliárdost forgatni, ami egész nézhető volt, de kiütött a nyeregből egy történelmi film lehetőséget, ami tényleg a lóról meg Blaskovicsról szólhatna, úgy ötszáz évre saccolom, hogy újra hozzányúljon valaki a témához. Szóval elsült egy ágyú, miközben köze nem volt a történelmi hitelességhez, és oké, tudjuk, kalandfilm, kosztümös meg modernizált, de emberek, az ég szerelmére, se kínálat nincs, se minőség. Hol vannak azok a filmek, amiknek már régen el kellett volna készülniük? Hol vannak azok a filmek, ahol a nőket nem butuska cicababként kell kinevetni? Hol vannak a történelmi filmek? A komolyan vehető krimik? Észrevettétek, hogy nincs mesefilmünk, fantasynk, sem rendes rajzfilmek? Ja van egy, vagy kettő? Még nem mutatták be...
Szóval ez az első ok, nem azok a filmek jönnek, amikre szeretnénk beülni a moziba. Ennyi.

A másik ok pedig, hogy el akarnak gondolkodtatni már a premier előtt és ettől nyílik a bicska a zsebében mindenkinek, aki tényleg gondolkodik, mert azt szeretjük bejelentés és kikövetelés nélkül megélni és csinálni, rohadtul zavaró, ha a nyakunkban lihegnek közben. Ez a legrosszabb marketing, az alkotói követelőzés.
Úgyhogy ne számítsunk nagy közönségre, mert ha a film nem szórakoztató, csak gondolkodtatni akar, nem a közönség szeretete vezérelte az elkészülést, nem a tisztelet, hanem az alkotói ego, akkor arra a kutya se kíváncsi. Nem, a magyar filmek elgondolkodtató szándékaikkal egyáltalán nem szórakoztatóak, mi több az a garancia arra, hogy bánjuk azt a másfél órát az életünkből, amit rászántunk.
Mondok valamit. Köbli Norbert, Örök tél. Fillérekből készült a Kincsemhez képest és soha egyszer sem hallottuk, hogy el akarnak gondolkodtatni minket. Egy jó film, amiben ott a tisztelet és a méltóság, csak mesél. Klasszisokkal kiemelkedik a magyar átlagból. Nem biztos, hogy azokat a filmeseket kell támogatni, akiknek milliárdok kellenek egy jó filmhez. Mi lenne, ha azokat támogatnánk, akik kevésből is alkottak már jót? Még a végén újjászületne a magyar film, és nem csak Enyedi Ildikó ragyogó fénye járná be a csillagpalettát, hanem lennének többen is.

Úgyhogy megfogadtam, egy dolgot nem akarok a forgatókönyveimmel, gondolkodtatni. Csak mesélek és kész, a költségvetés pedig egyáltalán nem érdekel. Akkor is csak mesélek,, ha sosem készül el belőlük a film. Ha így lesz, az sem az én szégyenem lesz, mert részemről megteszem, ami megtehető.

2018/04/03

MÁRCIUS - összesítő


Munkajelentés következik.

Bizáncot írtam, szerzői jegyzettel, belehúztam a véghajrában és kőkeményen kitartottam.

A fekete sas megszületett. Még fel kell dolgoznom az agyam hátsó rejtekeiben, hogy elkészült, de már hangolódom az új projektekre. Ezekről még nem mesélhetek. Ráadásul annyi van, hogy pillanatnyilag még választani sem tudok közülük.


 Így néz ki egy statisztika, amit menet közben vezettem.

Eléggé benne van a bugi az ujjaimban, úgyhogy valószínűleg írok valami mást mostantól. Valami nagyon sötétet, mert a rózsametszés ma elmaradt, ki nem teszem a lábamat ilyen szélben. Egyszerű oka van, azonnal lebetegszem tőle, főleg tavasszal, és az most nem hiányzik. Szép tavaszi időt kérek a kertben molyoláshoz. Köszi :) Ígérem, hogy fogok írni bővebb bejegyzést arról, hogyan készült Bizánc, de ahhoz idő kell még, hogy el tudjak távolodni tőle.