2014/03/21

Mit írsz?

Előző bejegyzésben arról volt szó, miért írunk.

Most az írás, mint olyan tevékenység irányáról szólnék pár szót, ami elég szűken értelmezve jelenik meg nálam, hiszen a szubjektív nézőpontomon kívül minden mást csak kívülről látok. Tehát a teljesség igénye nélkül, egy kicsit a saját ars poetikámról, a szépirodalomról, meg a zsánerekről lesz szó.

Kezdjük a zsánerírás és a szépirodalom közti különbséggel. Nehéz határvonalat húzni közéjük, megpróbálom megmutatni miért, és mindenki eldöntheti magában, mit gondoljon erről.

Szerintem sokan hiszik, hogy szépirodalmat írnak, és bevonulnak majd az irodalomtörténetbe, de annak esélye, hogy ez így lesz, legalább száz az egyhez. Száz mai íróból talán egy lesz, akit majd Márai Sándor és Szabó Magda mellett emlegetnek az eljövendő nemzedékek. Ráadásul a lelki mélységek manapság nem menők, vagyis szépirodalmi íróvá válni jelenleg tökéletes öngyilkosság mind az elismerés, az olvasói igények kielégítése, mind a honorárium tekintetében. Az is előfordul, hogy a szépirodalmi szerző politikai öngyilkosságba keveredik a nézeteivel. Mert hát előfordul, anélkül nemigen van szépirodalom, hogy ne a társadalmi hisztiről szóljon valamelyest, szépen beburkolva, ahogy mindig. És el kell ismerni, ebben azért vannak zseniális alkotások is, amiket nehéz a maguk helyén értékelni. Vannak azonban, akiket támogat a rendszer pályázatokkal, pénzzel, lehetőségekkel, és ezzel aktívan élhetnek is, mint ahogy a magukat máris szépirodalmi íróknak nevező alkotók azt meg is teszik. Az arány azonban velük együtt is megmarad: száz az egyhez.

A zsánerirodalom műfajaira bomlik, ami az érdeklődési körök tekintetében leginkább az olvasók választását segíti, vannak írástechnikai, felépítésbeli különbségeik, mert ugye egy történelmi fantasy regényt egészen máshogyan kell "jól megírni", mint egy sci-fit, vagy krimit. Annyi azonban bizonyos, hogy a zsánerirodalom sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, az írók élvezhetik az eseménydús történetek kreálását, az olvasók meg a kiadók által megszűrt végeredményt. De nem maradnak el érintőlegesen: sem a filozófiai kérdések, sem a társadalomkritika -ami a komolytalan látszat ellenére például az sf irodalomnak nagy erénye-, előfordulnak a nagy lelki krízisek, a szociográfiai tükrök, az izgalmas és összetett karakterek. Mégis a történet tartja össze őket, így zsánerré válnak, hiába van ott a szépirodalmi szintű nyelvezet, a kidolgozott karakter, de pörögnek az események, így természetesen akkor is zsáner lesz, ha a szerző már-már költői szinten fogalmazta meg.
A jövő tartogat itt is meglepetéseket, és a középszerűség széles rétegéből kibontakoznak azok a művek, amikből a jövő generációk majd szépirodalommá avanzsálnak olyan műveket, amik egyfelől megfelelnek minden mai zsánerkövetelménynek a maguk kategóriáján belül, de másfelől meg olyan jók, és olyan pofátlanul sikeresek, hogy még száz év múlva is olvashatók. Nem kell messzire menni, jócskán akad rá példa. Az arány azonban itt is úgy száz az egyhez.

Nem baj. Szabad világban élünk, és ahogy a történelmet is csak kikristályosodva tudjuk megítélni utólag, és összerakni magunk előtt, éppúgy az élő irodalomból is lassan válnak ki azok, amik megmaradnak a figyelem felszínén, és megkaphatják "A szépirodalom" címkét. Bizony, lesz benne mai zsáner is, és nem lesz benne sok ma gátlástalanul szépirodalminak címkézett mű. Mert az irodalmi érték ilyen. Önmagában is megáll és kifúrja magát a mélyből, utólag 20-30-50-100 év távlatában könnyedén meglátható. Sajnos olyan is akad, ami méltatlanul kerül a feledés homályába.

Az ars poetika, mint az írói önarckép, mindig kényelmetlen kérdés nekem. Nem szeretem. Ha szépet mondok, az visszás, mintha magamat dicsérném, noha eleve azon a fajta önismereten alapszik, hogy meg kell határoznom mi az, amiben jó vagyok, és könnyedén megírom.
Kezdem hát azzal, mi nem megy, és miért.(Nem fogok minden zsánert részletesen kivesézni.)

Nem megy például a sci-fi. Mert fantasyhoz csiszolt fantáziám van. A műszaki és tudományos cuccok általában érdekelnek és foglalkoztatnak, de ez kategorikusan megakad a tudományfilozófia szintjén. A társadalomkritika ugyanakkor erős nálam, tanultam is, a világalkotás készségének alapvető eleme. De nem érdekelnek az űrhajók. Imádom a Star Wars-t, a csillagokat, az igaziakat, de a jövő, amit a sci-fi megkíván, az én szememben inkább apokaliptikus, mint fényes :) Nincs affinitásom kidolgozni kütyüket, és utánajárni sem, humorosnak találom, mikor azt mondják: "Kapitány a hídnak" -noha értem én, kell ez néha, eszköz, meg hangulatfestő elem is, no de mégis. Sem előképzettségem nincs, sem pedig lazaságom hozzá. Sajnos sci-fit vagányul kell írni, mégpedig lazán, csípőből. Ha valaha sf-írásra adnám a fejem, az úgy hiszem, inkább valami zúzós hard sci-fi lenne. Mert nem tudok elsiklani a részletek fölött, minden apró elemnek stimmelnie kell, a helyére. Ez mostantól számítva legalább tíz év kemény sf-irodalmas meló, és a zsáneren belüli fogások megtanulása. Nem vállalom. Ugyanakkor értékelem az sf irodalmat, olvasgatom is, de csak a második vonalban.

Nem megy a tiszta romantika. Nem mintha nem lenne hozzá érzékem, dehogy. Nem ezért. Csak nem hiszek benne, és ez a nagyobb baj. Úgy írni a szerelemről, hogy nem hiszel benne, az nagyon necces. Ráadásul az életfilozófia mindig elrángatja a gondolataimat másfelé, és vagy filozófiai eszmefuttatásba torkollik a romantikus miliő, vagy érzéki szexbe. Úgy hiszem ennél több az, amit szeretnék, és amit képes is vagyok leírni.

Nem megy az ifjúsági irodalom. Tudom, hogy menő, fain meséket és fiatalokról szóló regényeket lehetne írni, de jobb, ha ezeket nem én írom. Túl szigorú vagyok a fiatalokhoz, nem szeretem a szlenget, meg a gimis rivalizálást, a nagy és vak reményeket, meg eleve azt a miliőt. A sulit sem, a szülőkkel való harcoskodást sem, a lázadásra való képtelenséget, a hiábavalód idétlenséget sem, és amikor az ember épp megtanul könyveket megszeretni és első szabadon választott könyveit veszi a kezébe, jajj, nagyon fontos, hogy mi is az a könyv. Tehát jobb, ha nem én írom, mert ezeket itt fent mindet elrontanám. Kár lenne. Van aki meg ebben ügyes, azt szívesen elolvasom.
Tartalékban azért van egy megtervezett mesém, ami nemcsak kamaszoknak szól, de nagyon magas szinten kellene állnom ahhoz, hogy belevágjak a megírásába, a mostani tudásom ehhez a feladathoz még édeskevés.

Nos, nagyjából megvagyunk. A fenti zsánereket egy fikarcnyit sem kívánom kisebbíteni, egyszerűen a személyiségem nem ezekhez való, de még az is lehet, hogy ez egy napon megváltozik. Ki tudja?

A horrort bevállalom, a pszichós cuccokat is, a történelmi írásokat, és azokat az egyszerűbb fantasy-kat, amiknek van értelme, és nem nyakatekert neveket használ. Olvasni is komolyabb regényeket szeretek, írni is valami olyan keveréket szeretnék, aminek nemcsak a nyelvi, hanem a gondolati szintje is megüti azt a mércét, amit kedvelek. Ez már súrolja a popularitás határát és gyakorlatban nagyon nehéz kivitelezni, eddig töredelmesen bevallom, hogy nem is sikerült. No de a lehetőség nyitva áll, és dolgozom az ügyön.

Most írok egy regényt, amiben egy Andras -nincs ékezet- nevű démon a főszereplő. Okkult irodalomban jelentős anyagokat lehet találni róla, tehát részben kreált, részben a szakrális közegekben "élő" meghatározott démonról van szó, akinek az alakja a hasonlóságok miatt több vallásban is megfeleltethető egymásnak.
A világ amiben vagyunk egy 19. századig fennálló Római Birodalom, afféle alternatív történelem, nagyon izgalmas. (Képzeld el Róma császárát telegrafálni, vagy automobillal száguldozni... )
És mágikus figuráim is vannak, négyféle boszorkányfaj, angyalok, démonfajzatok, és így tovább.
Készül, meglátjuk mire megyek vele.
A regény központi kérdése az Istenbe vethető hit. :) Kis vallásfilozófia mindenkire ráfér, de leszögezem, senkinek nem adok a szájába kinyilatkoztatást, a konklúzió az olvasó dolga, nem az enyém. A szereplőmmel csak megmutatom, amit megmutatásra méltónak vélek.

A Bizánc című történelmi fantasy regényemet pillanatnyilag  pihentetem. Okom volt rá, hosszú lenne elmondani miért, de nem marad parlagon. Nagyon röviden annyit azért elmondok, pár dolognak még a helyére kell kerülnie, és ráadásul egy olyan történelmi fantasy-t írni, amiben a történelem hangsúlyosabb, és nem is szenved túl nagy csorbát a mindenkori történettudomány, nem egyszerű. Ez a történet a 10. századi Bizáncban játszódik, amiben "honfoglaló" magyarjaink is vastagon benne vannak, és lényegében Géza fejedelem gyermekkori időszakát, valamint a Magyar Szent Korona egy származási teóriáját is tartalmazza, amit szintén nem ok nélkül, a légből kaptam. Meglepetés lesz. A poént nem is árulom el. :)

Írok még novellákat, hol ilyet, hol olyat, több kevesebb sikerrel. Annyi bizonyos, hogy nem novellaíró vagyok, más szemléletekkel dolgozom, és ami tönkretesz egy novellát, de jobbá tesz egy regényt, az nálam egyébként is fajsúlyos.
Az ars poetikám tehát nagyjából ebben kimerül, és ebben jól érzem magam. Tanulni azonban nemcsak abban kell, amiben jók vagyunk és még jobbak akarunk lenni, néha ki kell lépni a megszokott közegből. Tökéletesen kívül kerültem a komfortzónámból azzal, hogy most írtam egy sci-fi novellát. Nem lesz a zsánerem továbbra sem, de egy kísérletnek, önismereti és logikai, meg világalkotási tesztnek, a csodák új közegének igazán megtette. Máris sokat tanultam belőle. A legjobb és legizgalmasabb tanulnivalók mindig komfortzónán kívüliek. Így néha jót tesz kirándulni egyet.