2016/04/26

XXIII. Budpesti Nemzetközi Könyvfesztivál - beszámoló


Három napos kihívásra készültem azzal, hogy beszállok a könyvfesztiválos mozgótömeg elképesztő elegyébe. Már napokkal korábban csomagolni kezdtem, naptári rendszerbe kellett rendeznem az esemény közeledtével egyre összesűrűsödő találkozóimat. Indulás előtt megállapítottam, hogy egymást érik a programjaim, és észen kell járnom, nehogy valamit vagy valakit elfelejtsek.

Egy fontos találkozó miatt csütörtök délben érkeztem Budapest városába, a barátnőmhöz, aki mint mindeközben kiderült, máris magamra hagyott. Elment otthonról, mert fogorvosnál volt időpontja, és szomorú volt, hogy nem fog ráérni hétvégén velem lógni a könyvek közt, mert le kell adnia egy szerkesztést, mielőbb.
Így aztán otthon maradtam két bánatos sörrel meg két virgonc, tök egyforma macskával, akik közül az egyiket nem volt szabad kiengednem. Mondanom sem kell, hogy akárhogy nézegettem az ismertetőjegyeket, a két macska, mint két tojás, hiába egy szemléltető petty az egyik nyakának elején, amikor ki akar menni, azt pont, hogy nem látom rajta. A hátán meg semmi...
Hősiesen feltartóztattam mindkettőt, gondolván az a biztos.
No, de így harcban a két ordassal vártuk haza a gazdit, meg vártam egy telefonhívást, egy bizonytalan találkozó ügyében, ami sajnos nem jött össze - betegség megfejelve kis krónikus időhiánnyal -, de ebbe most nem folyok bele, mert nem is releváns annyira. Szóval kisebb csalódásokkal indult az egész három nap, macskaházőrzéssel a program, és hát főzéssel, merthogy barátnőm ilyenkor szeret a kedvemben járni. Valamit össze kellett dobnunk, hogy a három nap alatt legyen majd mit eszegetni, mikor holtfáradtan hazaesünk a dolgainkból.
Isteni finom volt, csináltam róla képet, idehelyeztem volna, ha meglenne, de sajna szökésben vannak a fotóim.
Péntek reggel egyedül ébredtem, barinő elment dolgozni, macskafeltartóztatási instrukciókat szigorúan követve némi készülődés után nyakamba vettem a várost, és irány a Millenáris.
Találkoztam egy főszerkesztővel, -nem árulom el ki az-, akivel jót beszélgettünk. Megegyeztünk abban, hogy megjelenhet egy novella náluk, még idén nyáron és nyitott lenne esetleg hosszabb művekre is. Itt nem folynék részletekbe, mert nagyon hosszú lenne, de tökre örültem, hogy személyesen is találkoztunk végre, és annak is, amilyen témákról beszéltünk.
(De kár, hogy ilyenkor egy csomó dolog nem publikus az ilyenekből, de tényleg nem teregethetem ki a közös terveket még itt sem, meg különben is ebben a szakmában az a biztos, ami már megtörtént.)

Összefutottam közben Szélesi Sanyival, akit egyébiránt november óta üldözök lelkesen egy Bizánc-kék tiszteletpéldánnyal, és végre sikerült utolérnem a fagyis bódé mellett. Mondtam neki, hogy már összefirkáltam a nevére, muszáj lesz átvennie -igazából örült, legalábbis próbált erről meggyőzni... (Tudtátok, hogy töritanár amúgy?) :)
No, de a lényeg, hogy kölcsön kinyír visszajár, én is kaptam tőle remek könyveket, ilyenkor az ember próbálja viszonozni az ilyesmit, legalább a papír súlyára nézve, és a könyvcipekedés gondolata is átszáll ilyenkor az ajándékozottakra. Könnyebb lett a táskám :D

Délben egy másik kiadó szerkesztőjével ebédeltem, akivel sajnos ritkán látjuk egymást, és mindig sokkal többet beszélgetnénk, mint amennyi időnk van erre. Persze most is így alakult. (Nem, őt sem mondom meg ki volt.)  Vele egyébként közös munkát is tervezünk, és folyamatosan figyelemmel kíséri, mivel hogy állok, merre mozgok, hogy boldogulok. Alig várom, hogy egyszer végre oda jussunk, hogy megvalósuljon ez a neki szánt projektem is. Kölcsönösen kifaggattuk, meghallgattuk és kicsit biztattuk is egymást. Nagyon készülök a közös munkára vele.

Háromkor találkozóm volt a Gold Book standja előtt az ekulturás stábbal, hogy fel tudjuk venni az interjút, amit anno még a novemberi könyvbemutatón ígértem, és ami miatt izgultam is egy kicsit.

A kiadó standján Zsuzsi és Peti örömmel fogadtak, beszélgettünk kicsit, és már jöttek is Móniék. Galgóczi Tomi és Dominik nagy pakkokkal felszerelve felcsaltak az emeletre, ahol túlélőkávét igényeltem a pultnál, amíg ők összeszerelték a technikát. Aztán nekiültünk és a Tomi előre megfontolt interjúszándékkal, lesből, orvul kifaggatott. A vállról indítható, közepes hatótávolságú kérdései elég alaposak, és erősek voltak, hogy sokat beszéljek. Nem elég, hogy izgultam, totál váratlanul jöttek és válaszolnom is kellett. Ilyenkor az ember igyekszik, igazából vért izzad, hogy ne ragadjon gondolati zsákutcába, és ne igennel vagy nemmel válaszoljon, de ne is hablatyoljon. Ezek a kérdések inkább kifejtős feladatok voltak, és nem úszhattam meg egy néma tesztkitöltéssel. Komolyan figyelnem kell, hogy nagyon ne kanyarodjak el a témától, vagy ha igen, vissza is térjek.



Igazából utólag azt mondom, egész jó lett és túléltem. A zsibongás a háttérben meg igazi könyvfesztiválos hangulatot teremtett, elvégre alattunk ezrével böngészték az emberek azt az irdatlan mennyiségű könyvet, amit a kiadók felhalmoztak oda a standokon.

Az interjút itt megnézhetitek, 35 perc. :)

https://www.youtube.com/watch?v=2ZBI_b2nuLk


Aztán megkerestem On Sai-t, alias Varga Beát, (vagy fordítva,) picit trécseltünk aznap írós dolgokról, a filmes terveimről, lehetőségekről és pár titkot is elárultam neki. Móni épp arra sétált, meglátott minket és jól le is lesifotózott, miközben álcaként meggyes sört iszogattunk, mint más, normális emberek.



(Köszi a fotót Móni.)

Bea könyvfesztiválos beszámolója itt:

http://onsairegenyek.blogspot.hu/2016/04/konyvfesztival-forever.html

Ezután lassan indulnom kellett, mert a barátnőm munka után nekifutott a Kobuci Kert progijának, és kitalálta, hogy aznap este Be s odrom koncertre megyünk. Még szép, hogy mentünk, pontosabban ha nem vesztem volna el a Margit híd budai hídfőjénél, mentem volna én...
Eközben ugyanis hívott az anyukám, hogy levelet kaptam a Filmjustól, nem tudja mi van benne, akarom-e, hogy felbontsa? Mondtam neki, hogy naná. Hosszú levél, sok a betű, nem tudjuk mi az, hát majd tudom, ha hazamegyek és látom. Nincs fizetési felszólítás benne, szóval nem gáz, aggódni nem kell. Még. Vasárnap megtudom mi van benne.
A barinőtelefon krónikusan lemerülőben volt, és már majdnem instrukciók nélkül maradhattam volna, ha...
Ha nem jön arra váratlanul Szélesi Sanyi az Évivel totál véletlenül. Már épp egy idegent zaklattam, hogy mentsen már meg, ha van egy perce, mikor megláttam őket, és kiderült, hogy ők is arra mennek, amerre nekem kéne,- és amiről dunsztom sincs merre van. Így sikerült kimenteniük a teljes elveszettségből, ezúton is köszi a segítségért.
Igaz a Flórián téren majdnem sikerült második körben is ki nem tervelt szökésbe kerülnöm, de aztán még bírta a műszaki felkészültségünk meg az teloakkumlátor, hogy legalább a következő sarkon egymásra találjunk a barinővel. Hamar megpihegtünk az első utunkba eső, kis színvonalas pincekocsmában, ami 20 méterre volt, (tök nyugis király hely), lelket ápoltunk, meg készültünk a koncertre, mire eljött az idő. Besoroltunk a be s odromra váró sorba, és buliztunk egyet a Kobuciban. Kábé a vécé előtt amúgy, mert valahogy a lányok vécéjénél mindig ötször olyan hosszú a sor, hogy végül már a fiú részleget is koedukáltuk, de ekkor már az sem mentett meg senkit attól, hogy ne kelljen vagy fél órát várnia.
Az estét a barátnőm főnöke és a lemerülő telefon hősies kitartása mentette meg, kiderült, hogy ráér hétfő este leadni a munkát, szabad lett a hétvégéje. Érdemes ám péntek este felvenni a főnök hívását - felkiáltással így a barátnőm nyert időt, és boldog volt, akárcsak a kicsit közismertebb időnyerő Hermione az első HP filmek végén.
Még időben hazaértünk úgy éjfélre, merthogy nekem másnap kora hajnali 11 órára oda kellett érnem a GB standhoz dedikálni, lehetőleg szalonképesen, a teniszlabda nagyságú véreres zombiszemek eregetését mellőzve, és minden extra nyűg nélkül, amit esetleg a másnaposságféleség jelent. Ébredéskor nem éreztem veszélyt, legfeljebb az forgott kockán, hogy elkésünk, de aztán az a gond, hogy  ketten állunk sorba a fürdőszobába, és mindketten legalább fél órát akarunk magunknak, már majdnem feszültséghez vezetett, mert nem fért bele az időbe, lassan megoldódott. A kérdés egy hálószobai tükör felfedezésénél okafogyottá vált, és tudtam érdemben készülődni. Izgultam kicsit, de végül simán időben megérkeztünk, és beszámítva a hajzatomat is, eredendően Pandisan mutattam (Persze hogy máshogy?).
Még 11 sem volt, amikor már néhányan megkörnyékezték a standot és kaptam ám helyes kis asztalkát, táblácskát...


(Nem, itt nem azt fontolgattam, hogy hazaviszem...hanem, hogy végre firkálhatok...)

Sikerült amúgy az egész fesztre toll nélkül érkeznem, egy trafikban egyébiránt kedvesen megajándékoztak eggyel, mert volt nekik rohadt drága tolluk úgy 2000-ért, meg saját használatú árnélküli, így végül mikor megtudták, mire kell, inkább nekem adták. Köszi fiúk! Reggel még egy tartalék tollat is kaptam a barátnőmtől, nehogy kifogyjon a másik...
(Ez egyébként jellemző rám, rendszeresen elindulok toll nélkül dedikálni, de minden egyéb napon van a közelemben tucatnyi toll. )
Akadt hát írószerszám, elegáns asztalkám, és kedvem is, hogy lelkesen várjak. Különös, hogy van ilyen lelkes várás, meg van az unalmas várás, amikor valaminek ugyebár a végét várjuk. Hát ez lelkes volt inkább, de fennállt a kockázata, hogy átcsúszik a másikba.

Nem gondoltam, hogy hosszú, kígyózó sorokban fognak állni az emberek, az még korai lenne, majd egyszer hátha. Ugyanakkor páran jelezték, hogy jönnek majd, így vártam őket, és bizakodtam benne, hogy nem magamban fogok ott ülni, noha Zsuzsival és Petivel ilyenkor is jól el lehet beszélgetni. (Itt szeretném megjegyezni, hogy a remek fotókat Mocsári Péter készítette és köszi neki!)
Vártam hát az olvasókat és jól meglepődtem, mert jöttek is, Többen is.
Elsőként egy fiatalember: "Salidigger" érkezett, és mint az olvasók többsége, a "mikor jön a folytatás" kérdést  is feltette, aztán még a többi Gold Bookos polcról is beszerzett pár művet a dedikált Bizánca mellé.

Nagyon örültem a "molyos" lányoknak, úgy tűnik felfedezik talán Bizáncot arrafelé is, első körben Beccának köszönhetően, aki szintén elhozta a könyvet és örültem, hogy találkoztunk. Megszerették a szereplőket, értékelik a történelmi közeget is. Korosztálytól függetlenül jöttek jó néhányan és minden találkozásnak örültem, nem beszélve a visszajelzésekről, amiket kaptam tőlük több netes felületen és szóban is.
(A Gold Book kiadó fb oldalán böngészhetők még a képek. )

Bubival is készült fotó, és ezt azért ide teszem, nemcsak mert nagyon aranyos lány, hanem ez az első fotóm, amin "rajongói kérésre íróként pózolok" az olvasóval. :)



Ígéretekkel halmoztam el őket amúgy Kagannal kapcsolatban és nagyon boldogok voltak, hogy létrehoztam ezt a figurát, és még sokat kérnek belőle.
Egy kedves úr is járt nálam, aki egyébiránt történész/jogász doktor is, és jelezte, hogy látja mennyi munka van ebben a regényben, ezt rettentően értékeli, tudva, hogy filozófus vagyok és nem történész, és elismerése ezért a regényért, ő is várja a folytatást. Nagyon örültem, hogy neki is élvezetes olvasmány Bizánc.


Eljött hozzám Adri is, akivel egyébként is szoktuk feszegetni a történelmi regényírás témáját, ő egyébiránt töritanár, és megesik, hogy tollat ragad és ő is ír, remélem egy nap kollegina lesz, és teljesülnek az ő álmai is.

Megérkezett a dedikálásra a nyereménykönyvéért egy kedves fiatalember, Kristóf is, aki az ekultura egy hetes nyereményjátékában jól válaszolt a kérdésekre, és kis szerencsével egy dedikált Bizánc boldog tulajdonosa lett, íme:



Itt pedig most kérek elnézést, ha valakiket nem soroltam volna fel, egyszerűen annyira pörgött minden, hogy elég volt akkor ott követni, ráadásul bajban vagyok, mert nem is mindenkinek tudom a nevét, és ezt még azt hiszem, szoknom kell, mert nagyon furcsa.
Köszönöm mindenkinek, aki eljött és bizakodom, hogy még találkozunk a későbbiekben is, amikor jönnek a folytatások, vagy amikor ilyen sok könyv között ünneplésre összefuthatunk.

Dedikálás után könyvbeszerzés következett barinővel, vettem egy Bizáncos szakkönyvet - mi mást?- és beszereztem az új antológiás kötet megrendelt példányait is, ami körülbelül 10 kg súlyt jelent.
Ezek mellé térképet már nem mertem nézni, legalábbis nem feltűnően, mert így is necces volt, hogy a barátnőm megtart-e még reggelig legalább, vagy kitagad inkább, és él boldogan a két tojásegyforma macskájával, ahelyett, hogy engem tűr a könyveimmel meg a rigolyáimmal.

Egész pontosan a Kalandok és kalandozók második kötetét üldöztük, amibe belekerült A Mademoiselle című novellám. Itt rendelhető:

https://www.facebook.com/593090387415409/photos/a.596868840370897.1073741831.593090387415409/1076634972394279/?type=3&theater&__mref=message_bubble

És akkor az én csodás, vállalkozó szellemű barátnőm volt olyan kedves, és nemhogy nem dobott ki még hazacipelte a pakkomat,(macskákatmegkellnézni, muszájaludniegyet, muszájcipőtcserélni, estevisszajövök) így most nem kellett Nag komámat megkérnem, hogy hozza a (rohadt nehéz, könyvekkel gonoszul dugig rakott) hátizsákomat.



Mire nagyjából körbededikáltuk egymásnak a novellákat a Spirit Art-osokkal, meg mindenki befutott, már volt egy meggyes söröm. Kicsit Crazzal is dumáltunk, kibeszéltük Bizáncot és az állszakállakat, de dumáltunk Roah-val, Parával, és örömömre Ovidius-szal, Kentával, Gáborral és még sokakkal - eskü, felsorolni se bírom-, ami fontos: jól éreztük magunkat, kösz srácok!
Urbánszki is odaviharzott, pózolt egyet egy üveg borral, mert megkérték, hogy fogja meg egy kicsit, aztán miután nagyjából minden szögből lefotózták, és már mindenkit körbepuszilt, ment is tovább. Mint mindig, örültem, hogy látom, elképesztő arc.

Vittem valakinek kötetet a pavilonokhoz, és összefutottam még Csikász Lajossal, aki egy kedves olvasónkkal beszélgetett, aztán az éppen dedikáló Marcellus Misivel is váltottunk pár szót. Sajnáltam, hogy Bori most nem volt, de majd hátha egyszer sikerül már találkoznunk, jó ideje készülünk rá és kijött a trilógiája zárókötete. Naná, hogy azt azért hazahoztam, a Gold Book könyvek nem ormótlan nehezek, azokat nyugodtan vegyétek fesztiválon, könyvesboltban, nagyon olvasóbarát a formátumuk...

Visszatérve a könyvfesztiválhoz, töredelmes vallomást kell tennem. Mentem egy nagy kört és minden erőmmel ellenálltam a könyvbűvöletnek, még nem volt olyan könyves esemény, hogy ne egy bőröndnyi könyvvel menjek haza, pedig netről szoktam rendelni, mert imádom a könyveket, csak cipelni ne kelljen és szeretem házhoz hozatni.  Megtanultam. Túl messze lakom én ehhez, de azért néha elcsábulok.

Mire Nag megérkezett, visszamentem a Karcosokhoz.

Ő is ment pár kört a pavilonokban, aztán elcsábított egy "könyvet akarok venni, naaaaaaa gyere már" akcióra. Elkísértem, és ő beszerezte a Darwiniát, aztán "bosszúból" én is elcsábítottam:
Egész pontosan egyszerre adtuk fel a diétánkat egy jó, hagyományos, tejfölös, sajtos lángosért, ami lássátok be, igen bizalmas dolog, legalább annyira, mint könyvet venni :D
Nagyon fincsi volt, főként, hogy földijeim sütötték nekünk ott helyben. Isteni lángosuk van a Millenárison, nemcsak a kürtös kalács jó, kóstoljátok meg egyszer.

Fél hétkor írós találkozóra léptünk át egy közeli bárba, ahol Demi Kirschnerrel sikerült kábé egy perc alatt összebarátkoznunk, megint megölelgettük egymást Dorkával is.



Zsibongtunk úgy másfél órát ott, aztán továbbálltunk baltaarc-klubozni.
Nag sikeresen vett ki pénzt az ATM-ből, a Mamutnál, ezt itt el kellett mondanom, mert néha bonyolultabb dolog ám az, mint hinnétek, és kifejtést mellőzve most csak annyit: sima ügy volt.


Kis villamosozás, aztán irány az Élesztő, ahol már vártak ránk.

Végül ide jött vissza a barátnőm is, de Tallódi Julcsival és Lukácsi Zsuzsival meg a mindig később érkező Thy barátunkkal is itt találkoztunk.
Lelkesen nekiültünk kézműves söröket kóstolgatni. Pontosabban én már nem. Valamitől - a meggyes sörtől, amiből vagy kettőt ittam-, úgy éreztem, hogy kézművessör-mérgezésem lehet, vagy megint csak az árral szemben akarok úszni, de egyszerűen lehetetlen, hogy sört igyak. Nem kívántam.
Az Élesztőben! Mintha az ember egy borpincébe menne wiskey után ácsingózni. Persze ez jellemző rám, a van az sose jó, mindig más kell. Kábé semmit nem bírtam inni. Ám, a csapatka helyettem is csapatta, és nagyon jókat röhögtünk, beszélgettünk. Julcsi nagyon aranyos volt, egyszer csak előhúzott a táskájából egy Bizáncot és megengedte nekem, hogy a látványtól vérszemet kapva, ellenállhatatlan kényszeremből fakadóan összefirkáljam neki :) Köszi Julcsi, jól esett! :)

Hajnal kettőre sikerült hazaténferegni egy taxival, olyan fáradt voltam, hogy úgy éreztem holnap estig aludni fogok. Ehhez képest fél kilenckor kidobott az ágy, és elkezdtem hazafelé szedelőzködni, könyvek, bőrönd, cuccok, kicsit pakoljunk, de hideg van kint! De jó, hogy hoztam kabátot! Igaz a legtöbb macskaszőrt elhoztam vele, amit csak lehetett, de legalább volt kabátom. Téli. Amiben fáztam.
Itt szeretném megköszönni a barátnőmnek a vendéglátást, hogy befogadott erre a pár napra, és remélem, hogy szerda körülre kiheveri a macskákkal együtt, hogy ott jártam. Az egyiktől lehet kétszer köszöntem el, a másiktól meg egyáltalán nem, de ilyen ez, ha valakik egyformák, hát egyformák...

Hazautazás sima ügy volt, leszámítva a tél-feelinget, apukám jött elém, és lelkes beszámolót tartottam nekik, hogy minden nagyon jó volt.

Hazaérve megnéztem azt a bizonyos Filmjusos levelet, amelyben arról értesítettek, hogy regisztrált forgatókönyvíróként szerepelek a nyilvántartásukban.
Beléptem a gépemen a netre, láttam mekkora forgalom volt, míg élményeket szedtem magamra, kaptam még két csodás molyos értékelést is, köszi!
A csütörtökön elmaradt találkozó miatt neten jött meg a következő mozifilmes szerződésem, amit csak alá kell írnom. Örültem.
Így minden jóra fordult...

REMEK VOLT A KÖNYVFESZTIVÁL!

ps: Azta, ez jó hosszú lett :D