2016/12/26

Verziók a bizalomra, összegzés 2016

Lehet azt mondani, hogy karrierista vagyok. Töredelmesen bevallom a szó nem pejoratív értelmében igaz, építek egy karriernek nevezhető valamit, de igazából a dolog bonyolultabb. Ha nem kívülről nézzük, hanem egy kicsit kevésbé szigorúan, előítéletek nélkül, akkor valójában az írói pályám kiteljesítéséről és egy elképesztő mennyiségű munka immáron láthatóvá váló eredményeiről van szó.
Már a 2015-ös évem is jól alakult és innentől kezdve szeretném tartani azt a tendenciát, hogy évente új publikációkkal jelentkezzek, ezek közül mintegy alap, hogy legyen egy papíron megjelent novellám és egy nyomtatásban kijövő regényem is.
2015-ben jelent meg "A sorsszövő" című novellám a Spiritart Egyesület Kalandok és Kalandozók című antológia kötetében, valamint A sárkányölő a Bizánc trilógiám nyitó kötete a Gold Book Könyvkiadó gondozásában.
Azt kell mondanom, hogy 2016-ban sikerült felülmúlni eddigi önmagamat, még ha csak egy kicsit is, de mielőtt erről írnék, van valami, amit 2016 ban értékeltem át a magánéletemben éppúgy, mint íróként a munkámban. Ettől pedig más színben tűnik fel minden. A 2016-os évem ugyanis a bizalomról szólt.


Minden nap tanulok valamit. Például azt, hogy bizalommal kell fordulnom az emberekhez, hogy megértenek, amikor eléjük tárom a történeteimet. Bizalommal fordulok a kiadómhoz, hogy szinte családtagként befogad, támogat a háttérben és lehetőségeket biztosít számomra íróként, aszerint, amit vállalni tudok.
Bizalommal fordulok magam felé, hogy képes vagyok teljesíteni az előttem álló kihívásokat és miközben nem várok el magamtól emberfeletti és teljesíthetetlen dolgokat, ez a bizalom segít az összpontosításban és abban, hogy a következő lépésre figyeljek, ne csak a távoli jövőbe. Ez a kulcsa a teljesítményemnek, avagy, hogy nem nyomásként, hanem bizalomként értékelem mindezt, és annak is kulcsa, hogy előre haladjak lépésről lépésre, mint egy totyogó gyermek. Nem, nem várom el, hogy rohanjak, megfelel a totyogás is, de egyre biztosabb lábakon.
És van önbizalmam is ezáltal, ami viszont kifelé is jön és meglátszik a munkámon. A rendezett körülmények, a teljesítmény megteremtik az egészséges önbizalmat, ami igaz inkább egy egészséges önmagamba vetett hit, de nem önhittség és önbizalom, de nem túlzó és nárcisztikus egoizmus. A tapintatosság és a bizalom kéz a kézben járnak, mert íróként egy tapintatos személyiségként sokkal nagyobb bizalommal fordul felém az olvasóközönség is. Egyensúly és mértékletesség, alázat és szorgosság minimálisra visszavett arrogancia, ítélkezéstől óvakodón inkább mosoly. Mert jó így, és nem billenhetek ki. Nem akarok például szerelmes lenni, ami elvonja a figyelmemet a számomra fontos dolgokról és kiterel arról a pályáról, amin járok. Majd egyszer leszek szerelmes úgy, hogy maradhatok ezen az úton és punktum. Ebben is bízom, bár ami azt illeti, valahogy nem könnyű megállni előttem és sokan nem is merik megtenni, a mellékvágányokon bejelentkező férfiakat pedig gyakran inkább szánalmasnak találom. Senkit sem hibáztatok ezért, nekem megfelel az élet így is. Nem játszadozom, mindent véresen komolyan gondolok, a szívem ügyeiben pedig nem kegyelmezek már többé senkinek. Kemény határvonalat húztam és így nem jelent gondot a másik nem. Bocs fiúk. :) Kulcsra zártam ezt a szívet, nem eladó. Azt hiszem, Kagan is ezt csinálja, és tudat alatt az ő története egy kicsit az enyém is. Az ő feloldhatatlan magánya és az egyedülléte szépséges dimenziója valójában az enyém is. Nem beteg magány ez, inkább jóságos, mint ahogy aludni, gyógyulni is jobban esik egyedül, mint közönség előtt, és nem is kívánkozok megválni tőle, mert ebben hatékonyabban tudok alkotni.
Bizalommal fordulok a szereplőim felé, hogy nem hagynak cserben és megmutatják nekem, milyen volt Bizánc akkor és ott abban az időben, amiben éppen járunk. Mintha titkos leplek alá tekinthetnék be, mintha suttognának nekem, gyakran olyasmik fedik fel magukat, amit nem sejtettem az eddig kibontott rétegek alatt. Dolgozom hát, figyelek rájuk, figyelem a világot, az akkorit és a mostanit egyaránt.
A bizalom leckéit tehát alaposan megtanultam a türelem leckéi (2015) után, most jöhet a grandiózusság éve. No nem arra gondolok, hogy magam az lennék, dehogy. Inkább a munkában fogom ezt a grandiozitást elemezni és megélni. Merthogy nagy dolgokra készülök. Lesz egy hosszú regénysorozatom például. Eddig azt hittem, hogy Bizánc mekkora 15 éves monumentális munka volt. Az volt. Az új regénysorozatom viszont kenterbe vágja, a méreteit legalábbis és alig várom, hogy belekezdhessek ebbe az új projektbe. Nem, még nem árulhatom el mi az, de időben elkezdem majd kommunikálni, amint bizonyosat tudok ígérni. Addig nem lehet. Aztán ott vannak a filmek, volt pár kisebb ötletem, egyre nagyobbak lettek, míg végül most egyre grandiózusabb ötletek borítanak el...mi lesz ebből? Még nem tudom. Majd kialakul. Szóval a kicsi és a nagy viszonya lesz 2017 leckéje, ezt már innen látom.
És most jöjjön a 2016-os teljesítményem, összegezve.
Tavaszi fesztiválra megjelent a Spiritart gondozásában a Kalandok és kalandozók második antológiás kötetében az egyik legbrutálisabb novellám a "Mademoiselle". Nem olvasható máshol és nem is szeretném publikálni többé, ezt a megjelenéskor is elmondtam. Hogy miért, azt itt nem részletezném, mert személyes okai vannak.
Őszre kialakultak az egyéb megjelenések is, a Galaktika 318. számában, vagyis a szeptemberiben megjelent a Czövek Andival közös "Platónos" novellánk, ami nagy kedvencem.
Valamint november 11.-én megjelent Bizánc folytatása, A zöld szemű kígyó. Elképesztő munka volt és igen, a bizalomról szólt nekem, hatalmas lelki folyamatokon mentünk keresztül ezzel a regénnyel egy különleges szimbiózisban éltem vele, miközben írtam. Azt hiszem, igazán most nőttem fel hozzá. Aki tudja, hogy ez mit jelent, tudja, hogy ez mekkora lépés. Mire befejeztem a regényt, sok tanulsággal lettem gazdagabb, amit megtoldott egy jó kis kéziratéjes szerkesztőkkel beszélgetés. Még mindig van irány, amerre fejlődnöm kell. Még mindig van min finomítani és jobbá válni.

Egyszóval két novella és egy regény jött ki a kezem alól 2016 -ban. Soha rosszabb évet nem kívánok magamnak.

A filmek terén is tapasztaltabb lettem, sokat gyakoroltam és még tanulófázisban is vagyok, de azt kell mondanom, hogy ebben a belemélyülésben csak jobban megjött hozzá a kedvem, mint eddig.
Noha nektek nem mutathatom meg, azért jelzem, hogy idén négy filmtervet készítettem. Ez azt jelenti, hogy a film sztoriját megírtam filmenként egy oldal szinopszisban, tíz oldal treatmentben, egy szakmailag is kigondolt fejlesztési tervben.
Komoly meló ez is, amiket kiegészít egy félkész forgatókönyv jelen pillanatban, és nagy erőkkel készülünk velük pályázni a Filmalapnál.
Hogy ezek milyen sorsra jutnak, már nem rajtam múlik, ami tőlem telik, megteszem a jövőben is.

2016, a bizalom éve, amin nyertem és amitől sokat kaptam. Köszönöm nektek is.