2017/06/19

Mit csinál a kiscsibe a bölcsiben?

A humoros cím ellenére az egyik legkomolyabb bejegyzésemre készülök ezzel, de valahogy annyira kínálta magát...
Elárulom miről lesz szó. A minap belefutottam egy cikkbe, ahol Bán Mór Hunyadi sorozatát egy történészi szemlélettel megközelítő cikkíró elemzett, és felvetette a történelmi csúsztatások témáját, valamint a "kutatás" kérdéskörét. Így aztán az jutott az eszembe, hogy erről nem ártana beszélni, mert úgy tűnik, hogy zavarok keletkeztek az erőben.
Kezdjük azzal, hogy a történész szemével kifejezést is egy enyhe csúsztatásnak érzem, mert jelen esetben egy elemzés folyt le, amit szigorúan véve sem tudok túl komolyan venni.
Erről a cikkről van szó:

https://tortenelem.444.hu/2017/06/07/ban-mor-hunyadi-sorozata-a-tortenesz-szemevel

Nézzük a dolgok hétköznapi oldalát: te tudod, mit dolgozik egy történész? Vagy hogyan dolgozik egy író, egy nyelvész, egy régész, vagy pontosan mit csinál egy pék, egy pincér, egy kamionsofőr?
Van, amit látunk mások munkavégzéséből, de azért vannak olyan részei is, amit nem látunk, és ezennel ideje átlépni a sztereotípiákon és néha nagyon jó lenne megbecsülni egymás tudását és munkáját is. Innen jön ugyanis az a probléma, amikor egy történész elővesz egy történelmi regényírót és számon kéri, noha mentségére legyen mondva, nem rosszindulattal teszi, hogy hát a tények kérem szépen néha picit máshogy festenek. És hát eljutunk ahhoz a kérdéshez is, hogyan néz ki az a dolog, amikor a történelmi regényíró kutatást végez és hogyan néz ki az, amikor ugyanezt egy történész teszi.

A tudományos életben minden területen fontosak a kutatások, bizonyos módszertanok és eljárások, szigorú feltételek, publikációkhoz, kísérletekhez, modern tesztekhez  kötött mozgásterek és mindenféle szépséges előfeltételek vannak, melynek egyike a szakmai felkészültség is. Egy történész kutatói tevékenysége nagyban papírmunka, régi szövegek elemzése, összevetése, néha egészen egybevág a klasszika filológiával, legfeljebb nem hat nyelven teszik meg a lépéseket, "mindössze" latin és ógörög szövegekkel, vagy ahogy a diplomatikában oklevelekkel, a heraldikában meg címerekkel és így tovább. A tudományosság szigorú keretein belül pedig levonják a szakmailag megalapozott következtetéseket a gyűjtéseikből. Ez egy szakma. Komoly tudással a háttérben.
Lényeg: elképesztő tudáshalmaz szükséges a munka legalapvetőbb elvégzéséhez ezen a területen és zárójelben megjegyezném itt, hogy ezeket a következtetéseket, eredményeket potenciálisan a történelmi regényírók szeretik a legjobban figyelni és feldolgozni, és a gyakorlatban felhasználni.

Ám egy történelmi regényíró másként érintkezik a történelemmel. Egy történelmi regényíró kritikusan gondolkodik, de ezt nem elsősorban a tudományos feltételek alapján teszi, kutatásai éppen hogy a történészi, régészeti, nyelvészeti stb. területekre kiterjedve és a történészek felé bizalommal fordulva gyakran egészen átfogóak, és bizony megesik, hogy neves történészek parttalan vitáinak kereszttüzében találja magát mégpedig igen gyakran. Ráadásul egészen drágán elérhető, hosszú kötetek kitartó tanulmányozása és jegyzetelése közben kiderül, hogy a mag, amiről a történészek vitatkoznak, egyszerű és rövid, a vita a következtetésekkel alakult ki. Ilyenkor a mag, mint tény ott marad, a történészi vita pedig kitűnő alapot nyújthat két regénybeli karakter konfliktusához, így képviseltetve két ellentétes álláspontot. Máskor meg nem.
Máskor a történelmi regényíró az életszerűséget tekintetbe véve találkozik mócsingosan túlbonyolított, valójában kézenfekvő dolgokkal, amikből kemény történészi munkával problémát sikerült gyártani. Ilyenkor az írónak joga van a mócsingot mellőzni és gyakran kiderül, hogy jogosan tette.
A történelmi regényírót a tények érdeklik és elsősorban az életszerűség, egyben pedig érdekes helyzete van, mert nem kötik meg a kezét a tudományos keretek. Sokkal inkább regényíró, irodalmár, kalandor, mint merev nyakkal bizonygató tudós. Elsősorban szórakoztatni szeretne, kapcsolatot teremteni a mai emberekkel, atmoszférát teremteni a történelmet közvetlenebb és elérhetőbb, átélhetőbb anyaggá tenni és nem kioktató, didaktikus adathalmazzá, hanem valaha élt emberek életterévé tenni. Ez akkor jó, ha a történelmi közeggel amiről ír, valóban egybevágó képet tud mutatni a történeti kánonnal. Ez tehát egy másik szakma, teljesen más szakmai fogásokkal és hatalmas felkészültséget igényel nemcsak a kutatások tekintetében, de az írói szakmára tekintettel is.

Azt pedig szintén ne feledjük el tudományos keretek ide vagy oda, hogy senki sem tévedhetetlen és a történelem, az emberiség nagy meséje bizony továbbra is képlékeny, az egzaktságtól olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Még az sem kizárt, hogy egyes történelmi regényírók közelebb állnak elgondolásaikkal a valósághoz még olyankor is, amikor fiktív elemeket hoznak be, mint a szigorú keretek közé szorított történészek. És ez teljesen rendben van így.

Tehát a végső konzekvencia:
Ha egy történész kutatómunkát végez, gyakorolja a szakmáját a saját keretein belül.
Ha egy író történelmi regényéhez kutatásokat végez, bizony ő is a saját szakmáját gyakorolja.
A két szakmai vonal a "kutatás" szó tekintetében összemoshatatlan. Teljesen más a jellege és célja, az eszközei és nem hiszem, hogy amikor egy olvasó meghallja, hogy a történelmi regényíró kutat, olyankor épp egy heraldikai gyűjteményre asszociálna, amit az író latin betűivel bogarászna.

Egyébiránt egy történelmi regényírónak komplexebben kell látnia a történelemtudományt, ha közelebb akarja hozni egymáshoz az embereket és ezt tudományágat. Láthatjuk, milyen szimbiózisban élünk tehát. A tisztelet mindenkinek kijár a saját területén. Ne legyünk túl szigorúak egymással és kár egy másik szakma alapvető ismérvrendszerét számon kérni egy másikon.
Egy történelmi regényíró nem tankönyvet ír, hanem történetet. Nem kérhetjük számon rajta a szakkönyvek precizitását és hozzá kell tennem, hogy ettől még bizony ezek a regények alapos hitelességgel is bírnak. Ha nem így lenne, nem lehetne történelmi regény.

A kutatás szó tehát nem csak a tudósoké, és nem csak úgy lehet elvégezni, mint ők, kezeljük hát helyén a dolgokat és egymást is.