2017/12/19

Éves összegzés és áttekintés

Az ember csak pislog év végén, milyen gyorsan elrepült az idő. Most én is pislogok, valahogy idén nem voltam topon, aztán, ha jobban belegondolok, azt kell mondanom, hogy nem a francokat, csak kemény volt, és nem eredménytelen, inkább afféle lappangó dolgok vettek körül.

Tavaly azt mondtam, az idei év a méretek éve lesz, hogy jobban fogom tudni mostanra, mi a nagy és mi a kicsi, hogy jobban érzékelem azt, mibe mennyi energiát érdemes fektetni, és bizony tudtam, lesznek dolgok, amikbe sok munka belemegy, de később hoz látványos eredményeket. Nos, nézzük csak sorban mi minden történt velem az egy év alatt!

2017 elején megjelent egy novellám a Galaktika magazinban:
Pusztai Andrea egy űrbeli kísérleti bányászkolónia titkait fedi fel

Tavasszal inkognitóban jártam a tavaszi fesztiválon, bár ez egy évvel korábbi kép, de dedikáltam is.

Aztán következett a gyermekem év végi vizsgaőrülete, ahol sikerült jelesre teljesítenie az 5. osztályt. Bevallom, marhabüszke voltam rá, hogy sikerült így lezárni a tanévet. Rögvest a vizsgák után pedig rohantam a nyári melegben mindig otthonosan kialakított Könyvhétre, hogy ott is mutassam, még létezem.

A munkafázisok otthon vártak rám, nagy lelkesedéssel vetettem magam Bizáncba, amikor is közbejött egy forgatókönyves munka, amit hamarjában és egyébként tök ügyesen le is gyűrtem, de végül nem lett belőle semmi. A gond azzal kezdődött, hogy kizökkentett.
No, akkor gondoltam, hogy innentől Bizáncé vagyok a nyár végéig, de akárhogyan akartam megfogni a történetet, éreztem, hogy kicsúszik a kezemből. Tudtam, hogy valami nincs rendben, és meg kell találnom, hogy mi az. Folyton az a furcsa érzés kerülgetett, hogy nem itt kellene járnom vele, mert ugye megvan, milyen az, amikor egy sztori megvan benned, csak még nincs leírva...na ez tisztára összezavart.

Elmentem írótáborba, ahol dolgoztam rajta, totál Bizáncra pörögve - a többiek jókat kuncogtak rajtam, hogy nem a jelenben élek -, de ez egy írónál normális. Amúgy nagyon jó volt, nem vertek meg, és sok jó arcot ismerhettem meg.

Bizánc befejezése mégsem akart haladni. Rájöttem, hogy akkora cselekményanyagot akarok összerakni, ami legszűkebben is másfél kötetre elég. Eközben már tisztáztuk a Kiadómmal, hogy nem nyújtom el a dolgot négy részre. Egyfelől azért, mert eredetileg is három részre akartam, így is kommunikáltam le mindenkivel. Másfelől pedig azért, mert ott már bizony tudják, hogy mi lesz a következő projektem, amibe jó lenne, ha belevágnék és elindulhatna, mert nagyon jó lesz. (De még titok.) Kitűnő okok, nem igaz? Tökéletesen el tudom fogadni és maximálisan egyetértettem ezzel. Már csak meg kell csinálnom!

Tehát a feladat Bizánc zárása úgy, ahogy eredetileg megterveztem, és úgy, hogy beleférjen egyetlen kötetbe. Kihívás ez a javából, higgyétek el, nem lehet csak úgy átugrálni részeket és nem lehet csak úgy lecsapni a végét, el kell jutni oda, ahová terveztem eljutni a regény legelejének megírásakor. Kemény fa lett, amibe belevágtam a fejszémet és beleszorult. Merthogy időközben érlelődött bennem a következő történet is. Az összes elkövetkező történeteim, és a legnagyobb gond az, amikor ebben az ember eltűnik, és néha nem tudja most hol is jár pontosan a megírásos munkával. Merthogy szerettem volna már egy évvel korábban járni, úgy értem munkailag egy évvel többnek kellett volna az asztalon hevernie. És akkor rájöttem, hogy a méretek valóban fontosak. Nélkülem nem jelenik meg a regény, és nem feladnom kell a dolgokat (nem, mintha ez valaha opció lett volna), csak pontosabban időmenedzselni és fókuszálni az írásfolyamataimat. Mert elveszik az időm gyakran és nem árt olykor a minőségi pihenésre is szánni pár napot, mert túl könnyű kimerülni.

Felvettem a fonalat és amikor rádöbbentem, hogy egyszerre két regény akar kibújni belőlem, azt mondtam, hogy oké, akkor írok ezerrel, mindegy melyiket, de haladjunk. Ennél az ülök fölötte de nem haladok munkánál minden jobb. Novemberben beneveztem a Nanowrimora és megcsináltam az 50 ezer szót a fantasy regénnyel, aminek hatására csodák csodája, Bizánccal is haladni kezdtem. Most december van. Ennyi volt az évem, január közepén gyereknek megint vizsgái lesznek.

Dolgozom és tanulunk. Minden évben tanul az ember valamit, például azt is, hogy íróként is változhatunk, a régi módszereink néha lehámlanak rólunk és egészen máshogyan kell megtalálni a munka fonalának a végét.

Ami viszont fontos, hogy most haladok. Két regényt fejezek be 2018 elején, és remélem, hogy eljutnak a további útjukra, aztán majd az olvasókhoz is.

Filmes projektek is mocorognak, de azok annyira bizonytalanok, hogy arról nem is érdemes beszélni. Ám, ha minden jól megy a jövő év ott is hozhat eredményeket, ha tudok valami konkrétabb teljesítményt felmutatni, hozni fogom.
Ha nem is volt túl termékenynek látszó évem, nem tekintem eredménytelennek, hiszen a megjelenés, a könyv a kezetekben, amikor olvassátok, már csak a hegycsúcs, a jéghegy teteje, ahogy mondani szoktuk.

Úgy tervezem, hogy a jövő év egy átmeneti, megjelenéses és tervezéses szakasz lesz. Írok pár filmet, elkezdem az új történelmi regényemet, amihez anyagokat gyűjtök még egy ideig, de már megvan a felütése, és beizzítom a zsánerváltást is, mert lesz egy fantasym a jövő évben, mi több, ha nagyon összekapom magam, lesz több is...nem, inkább nem ígérek többet, legyen meglepetés, amikor elérkezik az ideje. De azon is rajta vagyok.

Ami fontos, hogy Bizáncot befejezem tavaszra és hozom. A többi, minden más képlékeny még akkor is, ha a terveim már megvannak, mert hát, azért nem kiabálnék el semmit.

Következő teljesítés egy 6.-os gyerek félévi vizsgái, ami nekem fontos, és neki is. Aztán leadom Bizáncot a szerkesztőnek és lehet szurkolni, hogy elfogadja majd. :)

Ha követnéd az írói oldalamat, itt találod:

https://www.facebook.com/Pandioldal/