2018/03/15

Többdimeziós művek - avagy miért és hogyan olvass Bizáncot?


Néha elmélkedem, mi lehet a sikerek titka? Úgy általában és az "ismertség" titokzatos üveghegyén túl, marketing témát ignorálva. Olyankor gyakran felfedezem, hogy kétféle lehetősége van a sikernek megszületni, az egyik, ha valamiféle hiánypótlásba nyúl bele egy alkotó, néha akkor is sikeres, ha maga a hiánypótlás esetlen munka és hagy maga után kívánnivalót. Tudnék könyves példát mondani, de ami most az eszembe jut, az szakmailag annyira nívótlan, hogy nem vagyok hajlandó leírni se a nevet, se a címet. Mégis sikeres, mert a lényege az, hogy valamiféle hiányt pótol az olvasókban, és hat az érzelmekre. Szuper,néha megesik, hogy ez elég.

A nívótlan hiánypótlás problematikája is igen érdekes téma, de arra most nem megyek el.

Van azonban néhány olyan mestermű és köztük klasszikusok is, amiken azt veszem észre, hogy maga a mű az, aminek van egy rugalmassága, és persze természetes, hogy minden alkotás mindenkinek mást mond, ezt a tudósok már tök jól körüljárták az esztétika tudományában. Ugyanakkor volna ide egy aprócska észrevételem, ez pedig a többdimenziós mű - mert jobban nem tudom megcélozni a mondandót -, egyszóval annak a sikere egy izgalmas kérdés és van pár gondolatom hozzá.
Amikor egy regény esetéről beszélünk, - hadd maradjak a szakmánál, de szerintem a művészetek összes alkotására igaz lehet-, olykor felmerül a rétegek kérdése, felszínesebb és mélyebb mondanivalók, amibe bekavarnak a zsánerek írástechnikai jellemzői meg még azoknak a sajátos kikeverése is egy alkotó által. Egyszóval azt nevezném igazán többdimenziós műnek, ami egy adott zsáneren belül, amibe kényelmesen beilleszthető, tud hozni olyan jellegeket, amitől másként lehet olvasni különböző szempontok szerint. Minden olvasó mást talál benne lenyűgözőnek és ehhez tartalom kell, vastagon. Na, ezért kell egy írónak széleskörű műveltség.
Mást mond hát a mű egy idősebbnek, egy fiatalabbnak, mást egy romantika-kedvelőnek, aki romantikusat lát benne, mást egy történelmit kedvelőnek például, aki azt látja benne, és mást egy kaland-kedvelőnek, aki a cselekmény pörgését látja, és szeret izgulni a karakterekért, akiket fordulatokkal és csavarokkal kísérhet el a sztoriban. Tehát a többdimenziós mű a felszín és a mélyebb rétegek, és mondanivalók mellett valójában egy olyan alakzat, amit több módon meg lehet világítani az emberi értelemmel. Vagyis amikor olvassuk, több dimenziót felfedezhetünk egyetlen történetben.
Pont így látom a filmeket is, ott is a legjobbak közt azokat tartják számon, amiben nem csak a filmművészeti, eszköztári jellegek precízek, hanem a mű szerkezete rétegelt, maga az egész mű mondanivalóstól és látványostól, összhangban láthatóan sokoldalú. Nézheted ennek és annak is, ahogy éppen kedved van. Na, azok a legfrankóbb alkotások.
Például a 300 című film történelmi alapú, mitológiai utalásai miatt egyenesen fantasy is lehetne, és csak mondom, hogy filmművészetileg is egy egyedi alkotás, zseniális képekkel. Ha egy film cgi ide vagy oda, minden kockája olyan, mint egy tökéletes műalkotás, az elismerést érdemel, akkor is, ha túltolták a művért, amivel szerintem ellensúlyozni akarták a realitás felé a misztikus, mitológiai áramlást a filmben. Szóval többdimenziós mű, nem csak az az egyszernézős.

Persze lehet azt mondani, hogy feltaláltam volna a spanyol viaszt, azt azért nem hinném, de szerintem ezen érdemes elgondolkodni, mert sok esetben látok merev befogadói elvárásokat, olvasói, filmnézői részről, akik nem tudják, hogy mit néznek, vagy mit olvasnak. Vagy van egy elképzelésük az ígéret után és egyszerűen nem bírják elengedni, azt akarják látni, olvasni, nem azt, amit elé tesznek. Ez marha kellemetlen. Mint egy díszvacsora-meghívás, ahol aztán úgy érzed, hogy kaját nem kapsz, mert csak homár van és nincs pacal. Vagy lehet, hogy a kisbetűs részben az van, hogy hozott anyagból, szóval a felszínes figyelem és a félreértések, merev elvárások okoznak nagy elégedetlenségeket. Ők azok, akik aztán csalódnak kitűnő művekben, és nem azért, mert az a mű nívótlan volna, - azokban csalódni tökéletesen jogos-, hanem azért, mert ezek a belső megvilágító fókuszok nem a helyükön működnek. Mert nincs azzal gond, ha valaki nem szeret egy zsánert, kerül témákat, vagy nem szereti a kaszabolást, szexet, kegyetlenséget egy történetben, de akkor tudja magáról azt, hogy azt a fókuszt ő nem használja és kész. Nincs azzal baj. De utána ne nyafogjon, hogy valami szar. Legyen elég, hogy neki nem a világa és kész. Olyan sok jó alkotás van minden területen, hogy érdemes ezeken belül  azokat szeretni, amiket kedvelünk és ha kirándulásra indulunk a komforton kívülre, akkor azt a helyén kezeljük, jogtalan lehúzások és fújjolások nélkül. Mert a szubjektum egyedi és a művek is azok, a kettő meg találkozik, merítsünk élményt magunknak, szellemi táplálékot jó szívvel.

Ha kíváncsiak vagytok, a fentiek tükrében elárulom, hogy Bizánc például nem "csak" egy történelmi regény, megállja a helyét akkor is, ha valaki romantikusnak olvassa, - ez a fiúkat ne riassza el, nem cukormázas-, de úgy is nézhető, hogy kalandregényként veszi a kézbe az olvasó. Egyszóval olvassátok, szeretettel ajánlom mindenkinek, kivéve aki gyűlöli a történelmet, a  nőket, a szexet, a frankó harci jeleneteket, meg az intrikákat. Mert hát ezek is vannak benne, de azt garantálom, hogy nem ok nélkül, a cselekmény mindent alátámaszt.




 Ez a mosolygós itt tényleg én vagyok, csak azért, hogy nehogy valaki rám fogja, nem vállalom az arcom. ;)