2018/04/15

Az elgondolkodás művészete


Pörgetem a netet, éppen azt tervezem, hogy megkezdett filmes projekjeimen dolgozzak, míg arra készülök, és szemfülesen anyagot gyűjtök a leendő regénysorozatomhoz is, és próbálok szimultán olvasni némi kortárs irodalmat is, nos belefutok egy címbe, amit egy filmessel készítettek és amit kiemeltek az interjújából:
"Elgondolkodtatni szeretnék"
Én tényleg nem akarok megbántani senkit, de ettől a kiáltványtól arcidegzsábát kapok, nem gondolatokat. Az ég szerelmére, ne akarjunk már elgondolkodtatni, ahhoz mindenkinek van saját joga, azt hadd csinálja már az ember befogadóként privátban, ne felkérésre és provokációra. Annyira unom a provokációt. És szeretem eldönteni, hogy min gondolkodjak el. Úgyhogy akar valaki elcseszett marketinget a magyar filmjéhez, csak ennyit kell mondania, és garantálom, hogy a kutya nem lesz rá kíváncsi. A közönség nem egy homogén massza, amit meg lehet gyurkálni, ha kész a film.
Egy filmes meséljen képekben, meséljen nekem, nyűgözzön le, adja nekem a szívét, lelkét, haljon bele a saját kurva filmjébe, de ne mondja azt, hogy el akar gondolkodtatni engem. Mert sarkon fordulok, és megyek oda, ahol kapok olyan történetet, amiben elmerülök, és ahol tisztelnek annyira, hogy ne akarjanak grabancon csípni elgondolkodtatásügyi minisztériumokból, ne követeljenek rajtam semmit az intellektusomból és ne nagyképűsködjenek ezzel a kijelentéssel, mert a film művészete összetett és a közönséget nem árt megtisztelni azzal, hogy megvárjuk, elmondják maguktól, milyen elgondolkodtatót alkottunk.
Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy a regény, amit írtam, elgondolkodtatni íródott, nem azért, hogy szórakoztasson, hogy átkapcsoljon egy másik világba és csupa kalandokba keverjen, és a többi. Hanem azért íródott, mert ez művészet ám, én tudom a frankót, és te meg gondolkodjál rajta, ha meg nem érted, vess magadra, hülye maradsz. Hát nem! Mélységesen felháborít a befogadó közönségnek ez a típusú megközelítése, a tiszteletlenségnek egy mélyen rejtező formája, amilyenné az ego és az önelégültség  tesz egy alkotót. Szóval felidegesít ez a mentalitás.
És hogy miért olyan bazira halott a magyar filmek nézettsége? Miért nem érdekli a magyar film a közönséget?
Két okból: a nagy átverések miatt, sokszor kapunk mást, mint amire az ember normál viszonyok közt számítana alaphangon. Becsapnak, kisumákolnak minket, kilavíroznak, nincs igazán kiadós és ütős filmünk, néha egy laikus is érzi, amikor lecsapnak a nagyjelenetkből, nehogy drága legyen, bátortalan erőlködések, langyos víz és betöltetlen kategóriáink vannak, néhol dögunalom, máshol némi kedves siker becsúszik, de komoly gondok vannak a minőséggel, a természetességgel, az izgalmakkal. Nem azt kapjuk, amit néznénk, ki kell mondani, ez van. Ahol lehet a Viszkisről romantizált mozifilmet csinálni, de nincs filmünk Toldiról, Mátyás királyról, Zrínyiről, Zrínyi Ilonát említeni se merem, mert elkövette azt a szentségtörést, hogy "csak egy nő", és külön hátrányokkal küzd, ami azt jelenti, hogy száz év múlva se lesz róla magyar film. Lehet a Kincsemről egy egymilliárdost forgatni, ami egész nézhető volt, de kiütött a nyeregből egy történelmi film lehetőséget, ami tényleg a lóról meg Blaskovicsról szólhatna, úgy ötszáz évre saccolom, hogy újra hozzányúljon valaki a témához. Szóval elsült egy ágyú, miközben köze nem volt a történelmi hitelességhez, és oké, tudjuk, kalandfilm, kosztümös meg modernizált, de emberek, az ég szerelmére, se kínálat nincs, se minőség. Hol vannak azok a filmek, amiknek már régen el kellett volna készülniük? Hol vannak azok a filmek, ahol a nőket nem butuska cicababként kell kinevetni? Hol vannak a történelmi filmek? A komolyan vehető krimik? Észrevettétek, hogy nincs mesefilmünk, fantasynk, sem rendes rajzfilmek? Ja van egy, vagy kettő? Még nem mutatták be...
Szóval ez az első ok, nem azok a filmek jönnek, amikre szeretnénk beülni a moziba. Ennyi.

A másik ok pedig, hogy el akarnak gondolkodtatni már a premier előtt és ettől nyílik a bicska a zsebében mindenkinek, aki tényleg gondolkodik, mert azt szeretjük bejelentés és kikövetelés nélkül megélni és csinálni, rohadtul zavaró, ha a nyakunkban lihegnek közben. Ez a legrosszabb marketing, az alkotói követelőzés.
Úgyhogy ne számítsunk nagy közönségre, mert ha a film nem szórakoztató, csak gondolkodtatni akar, nem a közönség szeretete vezérelte az elkészülést, nem a tisztelet, hanem az alkotói ego, akkor arra a kutya se kíváncsi. Nem, a magyar filmek elgondolkodtató szándékaikkal egyáltalán nem szórakoztatóak, mi több az a garancia arra, hogy bánjuk azt a másfél órát az életünkből, amit rászántunk.
Mondok valamit. Köbli Norbert, Örök tél. Fillérekből készült a Kincsemhez képest és soha egyszer sem hallottuk, hogy el akarnak gondolkodtatni minket. Egy jó film, amiben ott a tisztelet és a méltóság, csak mesél. Klasszisokkal kiemelkedik a magyar átlagból. Nem biztos, hogy azokat a filmeseket kell támogatni, akiknek milliárdok kellenek egy jó filmhez. Mi lenne, ha azokat támogatnánk, akik kevésből is alkottak már jót? Még a végén újjászületne a magyar film, és nem csak Enyedi Ildikó ragyogó fénye járná be a csillagpalettát, hanem lennének többen is.

Úgyhogy megfogadtam, egy dolgot nem akarok a forgatókönyveimmel, gondolkodtatni. Csak mesélek és kész, a költségvetés pedig egyáltalán nem érdekel. Akkor is csak mesélek,, ha sosem készül el belőlük a film. Ha így lesz, az sem az én szégyenem lesz, mert részemről megteszem, ami megtehető.