2018/05/04

Az alkotó pihen - ÁPRILIS - munkanapló és egyebek

Sosem éreztem olyat, hogy kifulladtak volna a kreatív erőim, mindig kondizom őket, nincs nap, hogy ne jutna eszembe egy ötlet, vagy ne gondolkodnék azon, mi legyen a következő lépés a munkámban.
Mostanában azonban azt vettem észre, hogy alábbhagyott bennem valami, de még nem jöttem rá, mi az. Ügyetlenkedek, botladozom, minden csap nyitva van bennem, nincs feszítés, engedem ki a gőzt, ami Bizáncból még visszamaradt. Úgy tűnik, hogy van valami, amit ebben a fázisban nem szabad csinálnom és ez az alkotás. Merthogy nem tudok írni. Illetve tudok, csak nem jót. Vagy ha még jónak is érzem, nem elég jó ahhoz, amit szeretnék. Így egy időre leteszem a tollat és másfelé mocorgok. De hogy mit fogok csinálni? Hát sok mindent!
- Tanulni fogok. Nyelvet. Eldöntöttem, hogy rendesen megtanulom az angolt.
-  Megtanulok dolgokat még! a forgatókönyvírásról és elkezdem a mélyebb gyakorlatokat, megírom azokat a filmálmokat, amiből most is azt gondolom, hogy soha semmi nem lesz megvalósítva. De ha megírom, és egyszer az életben adódik egy lehetőség, lesz mihez hozzányúlnom. Ha nem lesz lehetőség, akkor is azt tudom mondani, hogy megtettem, amit megtehettem. Ezen felül a filmek nem hagynak békén, piszkálnak és mocorognak bennem, van bennem puskapor ezzel kapcsolatban és ki akarom használni. Van hosszabb távú tervem is, de ezt itt most nem kiabálnám el.
- Olvasni fogok, végre, amennyi csak kifér a csövön. Persze mindig kétfelé olvasok, van egy szórakozási igényem, és van egy intellektuális. Ez utóbbihoz főleg szakkönyveket használok, és felturbózom a szunnyadó kreatív erőket abban a témában, amiben a következő regénysorozatomat írni fogom. Annyit elárulhatok róla, hogy hosszú lesz és nők állnak a középpontjában, valamint, hogy magyar történelemről lesz szó benne és nagy hasznát veszem a Bizáncról szerzett ismereteimnek is. Jól hangzik? Szerintem is! De még gyűjtőmunka vár rám és azt el kell végezni, anélkül nem lehet történelmi regényt írni.
- Fantasykat olvasok, és írni is fogok, de behúztam itt a satuféket. Bár az első lépéseim botladozók, még sokat kell tanulnom magáról a zsánerről, és alapvető kérdésekben nézek furcsán, de majd kiforrja magát ez a dolog is. Több időre van szükségem egy zsánerváltáshoz és nem biztos, hogy valaha is menni fog. Az viszont igen, hogy nem érem be azzal, ami van, növekedni fogok és fejlődni.

Ami nekem most fontos, az elsősorban egy regenerálódási folyamat. Töltekeznem kell és kiszakadni egy kicsit a word-erdőből, amit a gépemen felhalmoztam, és amik hívogatnak, hogy írjam őket. Erre remek lehetőség lesz, hogy mához egy hónapra (június 4.-én) megjelenik a harmadik regényem, ami amúgy az ötödik, de az első kettőt ne kérjétek számon, nektek lesz jobb! Szóval kimozdulok, Könyvhetezek, könyvbemutatózok, és remélem, elzsibbad a kezem is a sok dedikálástól! :)

Összeszámoltam, ha most varázsütésre meg lenne írva minden regényötletem, akkor huszonegy további kézirat pihenne a gépemen, ebből egy tizenkét részes sorozat, egy ötrészes fantasy, és további négy egykötetes regény, különálló zsánerekben. Jól hangzik, az oké, de lesz, ami nem készül el soha, attól tartok. No, de majd kiderül. És a filmötleteim más lapra tartoznak, azokat külön kezelem, azokról nem nyilatkozom most, de ötnél több van.

No, de akkor nézzük, mit csináltam áprilisban!
Húsvét hétfőjére megjavítottam a kéziratot, és elküldtem a szerkesztőnek, aki nyakig ült a munkában egy másik regénnyel, így csak néhány nappal később tudott belenézni az anyagba. No, ilyenkor van ám körömrágás, mert ne higgyétek, hogy nem kerülhet vissza egy kézirat ilyenkor és rögtön automatikusan elfogadják. Ha az ember elrontja, nincs megjelenés.
Az erősségem általában a cselekményvezetés, de - közben rájöttem, kísérletezni nem szabad vele nekem sem-, szóval észnél kell lenni, de a mondataim még mindig nem jók. Még mindig ügyetlenkedek, pedig de messze vagyok attól, ahogy három éve írtam. Még mindig kell több rutin, több figyelem és koncentrált szövegalkotás, ha lazítok, átmegyek ovis szintre. Avagy írj bármit Pandi, de ha élvezed az írást, egy biztos: ki is törölheted. Csak úgy megy a jobbacska szöveg, ha szenvedek vele, ha megizzaszt, ha a vérem folyik tőle, ha az agyam szét akar robbanni. Szerelemből, amit a betűk iránt érzek, jó még nem sült ki. Így állok hát munkailag, aminek nem örülök.

Végül a szerkesztő küldte a szerkesztést első körben és már terveződött a borítóm, majdnem bordó lett, ami csodaszép volt, de nem ütött el eléggé a második résztől, így a feketénél maradtunk. Csikász Katalin ismét remek munkát végzett! Íme:



És mához egy hónapra megjelenik A fekete sas, Bizánc trilógiám utolsó, befejező része.
Kiadói link, itt keresd elsőként:
A fekete sas

Megvalósítottam egy régóta dédelgetett, sok éve született álmot, aminek útján sok segítséget kaptam számomra fontos emberektől, és mindenkinek köszönöm azt a "mindent"!
Ilyenkor azt hiszitek protekcióm volt? Nem, csalódást kell okoznom. Inkább olyan segítségekről van szó, hogy sok embertől tanulhattam, ha nem az írásról, akkor magamról, ilyenkor a szüleimről van szó, az anyukámról, aki főz, hogy legyen mit ennem munka közben, enni ad a gyerekemnek, míg dolgozom, az apukámról, aki mindig biztat, elvisz, ahová kérem, és még haza is hoz; a bétáimról, akik rámutattak mennyi hibát vétek vakon, és ezt még jó sokáig sorolhatnám, mennyi apró részletet képesek barátok, szakmabeli emberek a helyükre tenni néha anélkül, hogy annak tudatában lennének. És hálás vagyok a kiadómnak is, hogy hisznek bennem, hisznek abban, hogy amit csináltam, az jó és szeretni fogják az olvasók, akik egy nap majd felfedeznek. Ez óriási dolog, és a háttérben nagy pénzügyi kockázat is áll. Így köszönöm a kiadómnak is, hogy ennyire hisz a munkámban.

De értek csalódások, amit idő feldolgozni.

Írtam egy regényt, egy fantasyt, ami nem lett jó. Tényleg nem.
Írtam egy novellát, ami nem lett elég jó. Ezt még átgondolom.

Írtam pár szösszenetet, szintén nem jókat. Sebaj, ezeket a hibákat is ki kell érdemelni és majd kinőni idővel.

Ezért félretettem a tollat.

Begyulladt ízületekkel nem lehet futni, szellemi és kreatív erőim táplálékra vágynak, mert eléggé kizsigereltem őket.
Így mostanában úgy döntöttem, hogy nem írok, inkább a gyerekkel töltöm az időmet, matekezünk, sütkérezünk a napon, füvet nyírok, ő focizik, teknőst etetek, virágot és málnát locsolok, de a konyhában is bevetettem magam, hiányzott már, hogy főzzek valamit. Takarítottam. Festeni és varrni is fogok, de előbb a gyereket kell felkészítem az év végi vizsgáira. Tervezem az idei munkákat, a tanulásra szánt időket, a munkára szánt időket, de másként. Visszatérek a mozgáshoz is, és még hajfestés is lesz. Szóval nem unom magam egyáltalán írás nélkül sem.

Innen kissé távolinak tűnnek már a szereplők. Távolinak látom minden más álmomat is, de nem abból a fából faragtak, hogy feladjam, amit szeretnék, addig kaparok, míg ki nem ásom a gesztenyét, mert tudom, hogy ott van. Még csak én tudom, mert belőlem van, mert bennem rejlő potenciálok ezek, és ásni fogok tovább. És ha az élet, meg a céljaink elérése könnyű volna, hát nem lenne olyan nagy dolog az álmok megvalósítása sem.
Ezért pedig megengedem magamnak a következő hónapokban, hogy minden kudarcot félretéve igenis büszke legyek arra, hogy megcsináltam, adok időt magamnak a pihenésre. Mert szükség van az ebből nyerhető erőimre ahhoz, hogy továbblépjek, remélhetőleg eggyel magasabb szinten.
Így az április talán nem tűnik termékenynek, de egy író néha hatalmas mentális munkákat végez, olyat, ami láthatatlan. Ebben a hónapban ezt teljesítettem.